A szaloncukor hatalmas változáson ment keresztül az évszázadok során, de főként az elmúlt évtizedekben. Ma már számtalan fajtát vásárolhatunk, és általában mindenkinek van kedvenc márkája és ízvilága.

Ma sem elképzelhető enélkül a karácsony – MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ma omlós, puha cukorkákat majszolhatunk, de régen az elődei – akár a XVII. századra visszanyúlva – kemények voltak. Ez sokáig nem változott, még a 80-as években is hódított az egyszerű fondant cukorka. Ennek az az oka, hogy a szaloncukor elődje nem volt csokoládéba mártva, a kiszáradás ellen semmi sem védte. Így döntően az üzletekbe is kiszáradva érkezett a szállítmány, ami azután a fákra és a kamrákba is került.

Volt aki kalapáccsal vagy diótörővel ütötte szét, hogy elszopogathassa

Ilyenkor otthon jött az okoskodás, hogy hogyan lehetne mégis megenni, miután a cukorka elszopogatásához az túl nagynak bizonyult. Elharapni képtelenség volt: a fogak lenyomata úgy maradt a szaloncukor felületén, mint a fogászati viaszban. Ezért minden évben a keménységhez alkalmazkodó hasítási technológiát kellett alkalmazni: volt, hogy egy egyszerű kés is megtette, volt hogy diótörőt vagy kalapácsot kellett használni. Ha éppen szerencséje volt a fogyasztónak, akkor a szaloncukor nem száradt ki, és segédeszközök nélkül fogyasztható volt.