A szakértői testület ülését a koronavírus korábbinál sokkal fertőzőbb mutációinak gyors terjedése miatt kellett a tervezettnél két héttel korábban összehívni.

A jelenlegi járványhelyzet megvitatása mellett terítékre kerül az oltási bizonyítványok és a vírustesztek ügye is az utazók esetében. Az ülést követően a bizottság ajánlásokat tesz közzé a WHO és a tagállamok számára.

Az utóbbi hetekben a koronavírus két – jóval fertőzőbb – angol, továbbá dél-afrikai variánsa is elterjedt a világ legalább ötven országában. Emellett Japán vasárnap jelentette be, hogy vírus egy további mutációját azonosították, amely eredetileg a brazil Amazonas-őserdő vidékéről származhat. Egyelőre nem tudni, hogy mennyivel alacsonyabb vagy magasabb a fertőzőképessége az eddig ismert variánsoknál.