A Megasztár második helyezettje körül már hónapok óta kavarog a botrány, de most fordulóponthoz érkezett minden bizonnyal azzal, hogy a rendőrök bevitték a lakásában tartott házkutatás után írja a Bors.

Az elmúlt időszakban hétről hétre kerültek elő az áldozatai, akiket különböző módszerekkel összesen több százmillió forinttal károsított meg, sőt édesanyjának is el kellett adnia a házát miatta.

Először hivatalosan az autókereskedése ment csődbe, saját bevallása szerint is százmilliókkal tartozik a volt kuncsaftjainak. Később kiderült, hogy a Hit Gyülekezete tagjait is megrövidítette, de még számos áldozat beszámolója is napvilágra került. Ráadásul nemrég előkerült egy titkos hangfelvétel is, amelyen gyakorlatilag bevall mindent az egyik károsultjának.