A korlátozások enyhítésével szinte megrohamozták a nyaralni vágyók a kiadó szálláshelyeket. Találunk olyan hoteleket, ahol már a főszezonban nem tudnak több vendéget fogadni. Belföldön bárhová lehet utazni, mindössze a koronavírus elleni védőoltást igazoló kártyával kell rendelkeznünk. Azonban ha ennek a feltételnek nem felelünk meg és mégis fogad minket a szállásadó, akkor egy ellenőrzés kapcsán komolyan megütheti a bokáját. A legtöbb szálláshelyet visszatartja a súlyos pénzbírság. de vannak, akik így is kockáztatnak. és igazolvány nélkül is fogadnak vendégeket. A Metropol újságírója civil turistának kiadva magát érdeklődött a foglalási lehetőségekről.

Komoly büntetésre számíthatnak a szabályszegők

A Magyar Közlönyben leírtak szerint, 200 ezer forinttól 3 millió forintig terjedő bírsággal és egy évre szóló bezárással is sújthatók azok a szálláshelyek, ahol védettségi igazolvány nélküli vendégek tartózkodnak. A hoteleket, panziókat és apartmanokat folyamatosan ellenőrzik, így nem érdemes szabályt sérteni. Lapunk megtudta, hogy például Hévízen külön a védettségi igazolvány meglétének ellenőrzésére alakult egy csoport, amelyet a város jegyzője alapított. „Revizorok járják a helyi szállodákat, apartmanokat, hogy valóban minden szállásfoglaló rendelkezik-e a jogszabályban előírt okmánnyal” – árulta el egy helyi vállalkozó.

„Bár sokan próbálkoznak védettségi igazolvány nélkül szobát foglalni, mi csak olyanoknak adunk szállást, akik valóban rendelkeznek a kötelező okmánnyal. Sajnos nem jó ez így, mert a vendégeink nem örülnek, hogy szinte naponta bizonyítaniuk kell, hogy nekik van érvényes kártyájuk. Egyébként már az érkezéskor regisztrálnunk kell a szállásra érkezőket, ahova a védettségi igazolvány számát is be kell írnunk. Naponta kapjuk a figyelmeztetéseket és az érvényben lévő rendeletek ismertetőit. Tudjuk, hogy akár milliós büntetést is kaphatnánk, vagy akár be is zárathatnának minket egy évre. Biztosan nem fogjuk megkockáztatni” – sorolta az ellenérveket a szállóhely tulajdonosa.

Folyamatosak az ellenőrzések

Országosan szállásról szállásra ellenőrzik a hatósági személyek a járványügyi szabályok betartását. Egy szegedi hotel dolgozója elmondta, hogy magukat civilnek álcázó rendőrök, illetve katonák ellenőrzik a helyi szállásadókat, és nagyon szigorúan lépnek fel azok ellen, akik szabálysértést követnek el. Szerkesztőségünk országos minifelméréséből kiderült, hogy a fogadók többsége betartja a szabályokat, és kizárólag csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező embereket szállásolja el. Egy Balatonmáriafürdőn található panzió dolgozója már a Lenne egy kérdésem hallatán rávágta, hogy kizárólag csak védettségi igazolvánnyal fogadnak vendéget.

Megnövekedett az üzleti utak száma

Több panzió és hotel is jelezte, hogy a járványhelyzet alatt, illetve a jelen időszakban is érezhetően megnövekedtek a üzleti és céges utakhoz köthető foglalások. – Kérdésünkre az egyik balatoni szálláshely dolgozója elmondta, hogy fokozottan ellenőrizni fogják az üzleti utak foglalásának hátterét, mert félő, hogy sokan visszaélnek ezzel a lehetőséggel. Az üzleti és céges utak esetében mindössze egy nyomtatvánnyal kell rendelkeznie az utazó személyeknek, és mentesülnek a védettségi igazolvány által meghozott szabályok alól.

Nőttek az üzleti utak száma (Fotó: Shutterstcok)

Néhol a vakcinaigazolás is elég

Újságíró kollégánk érdeklődött egy szilvásváradi és egy Sopron melletti panzióban is, hogy milyen lehetőségek vannak arra, ha az illető oltással ugyan rendelkezik, de védettségi igazolvánnyal a megnövekedett postázási idő miatt, még nem. Ha megkapta a vendég az első oltását, akkor mi elfogadjuk a vakcinaigazolást is. A környéken mindenki másképp jár el, a lényeg, hogy legyen beoltva” – mondta az egyik szilvásváradi szálláshely dolgozója. A Sopron melletti szálláshelyen is azt közölték a a recepción, hogy bár úgy tudják, csak igazolványt fogadnak el, de még telefonáljunk egy-két kört az ügyben, mert lehet, hogy megoldható csak a vakcinaigazolás felmutatásával is.

Zárt csoportokban „vadásznak” a szállásokra

Több zárt csoportot is létrehoztak a közösségi oldalakon abból a célból, hogy azok a személyek is el tudjanak utazni, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, illetve a szálláshelyek se essenek el bevételtől. A csoportban kapcsolatba tudnak lépni egymással a szabálysértést követő felek. Van olyan csoport, amely közel 40 ezer tagot számlál. Facebookos pletykák szerint a rendőrség próbál beférkőzni a szerveződő csoportokhoz.

Az egyik posztban óvatosságra intik a csoporttagokat (Fotó: Facebook)

 

Így próbálnak szálláshoz jutni az oltással nem rendelkező személyek (Fotó: Facebook)