
Aktivizálták magukat az ukrán szolgálatok: elkezdték a hazugságaikat terjeszteni a halálra vert magyar férfiról
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Elképesztő érdeklődés övezi Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgásáról, annak körülményeiről és a következményekről szóló filmet.
Csütörtökön délután derült ki, már több mint százezren voltak kíváncsiak az Elk*rtuk című nagyjátékfilmre.
Az őszödi beszéd kiszivárogtatása után játszódó politikai krimit elsőként a Corvin moziban vetítették le. A film százezredik nézője egy budapesti moziba ült be, hogy megnézze a nem mindennapi trillert.
Az alkotók egy rendkívül feszült politikai thrillert hoztak létre, amelynek középpontjában a kisember reménytelen küzdelme áll az elnyomó rendszer ellen. A drámai hatást a kiváló színészi alakítások teszik teljessé.
„Aki csalással hatalmat szerez és erőszakkal megőrzi, az nem demokrata„ – mondta korábban Kálomista Gábor, az Elk*rtuk című magyar játékfilm producere az M5 csatornának a produkció bemutatója apropóján.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Egy világító zöld színű madár kavart felháborodást
Csípőprotézis-műtétje után hunyt el.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.