A szakember a szerdán megjelenő hot! magazinban tisztázta a kérdést.

A világ nemrég lélegezhetett fel a koronavírus miatti bezártságból és máris felütötte a fejét egy másik vírus: a majomhimlő. Szakértők szerint nem annyira veszélyes, mint a Covid, a világon eddig körülbelül 700-800 megbetegedésről számoltak be és a számuk napról napra növekszik. A himlő tüneteit könnyen felismerhetjük: eleinte borsószem nagyságú gumók alakulnak ki, amelyek később átalakulnak víztiszta folyadékot tartalmazó hólyaggá, amiből erősen fertőző, gennyes folyadékkal teli hólyaggá alakul. Elszáradás után bevarasodik és leválik, heg marad, ami után már nem fertőz a beteg és egy életre védetté válik a kórral szemben.

Testvérek között is terjedhet

Dr. Rusvai Miklós virológus a hot! magazinnak adott interjújában oszlatta el a tévhiteket az először egy kis rágcsálón kimutatott vírusról.

„Úgy terjed állatról emberre, hogy az afrikai kultúrának része ezen állatok elfogyasztása, és a feldolgozás során a vírus simán bejuthat az emberi szervezetbe. A világon először 1958-ban Dániában, Afrikából importált majmokon jelent meg a vírus, de azt tudni kell, nincs jelen folyamatosan egy állatban. A megfertőződés után általában két héttel jelentkeznek az első tünetek, de már ezalatt is fertőz az illető!” – hívta fel a figyelmet Rusvai doktor úr. „Emberről emberre szoros kontaktussal terjed, de nem kizárólag szexuális úton, és nem kizárólag homoszexuálisok között! Ez tévhit! Az egy háztartásban együtt élők között, anya-lánya kapcsolat során is megbetegedhetünk, de testvérek, nagyszülők is megkaphatják. Elég egy vírushordozóval egy ágyban aludni vagy ugyanazt a törölközőt használni kézmosás után. Természetesen nyál- és egyéb testnedvcserével is átadható” – olvasható a hot! magazin szerdai számában.