Biztosan lesz 2037-ig Forma-1-es futam a Hungaroringen – mondta az innovációs és technológiai miniszter szombaton, miután a Magyar Nagydíj helyszínén egyeztetett Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával.

Palkovics László biztosította Stefano Domenicalit, hogy a magyar kormány elkötelezett a versenyrendezés iránt, így az eredetileg 2032-ig szóló pénzügyi megállapodást további öt évvel meghosszabbították. Kiderült az is, hogy megújul majd a mogyoródi létesítmény bejárati része, főlelátója és főépülete is.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

„Minden körülmény megfelelő Magyarországon, de a pálya feltételein javítani kell” – mondta a miniszter, majd hozzátette: több innovatív technológiai újításról is tárgyaltak. Felmerült például, hogy a biztonsági autót a felvezető körben önvezető járművel lehetne felváltani, és tájékoztatta az elnök-vezérigazgatót arról, hogy a nemrég életre hívott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) laboratóriuma a Hungaroring területén épül majd meg.