Ahogy arról a Metropol korábban beszámolt, a fővárosi önkormányzat vezette Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) 2020-ban spórolásra hivatkozva leszereltette a fővárosi köztéri szemetesek 30 százalékát, összesen 3000 darabot. Horváth Csaba szerdán az ATV vendége volt, ahol ezt egy szimbolikus döntésnek titulálta. Viszont elszólta magát, amikor azt nyilatkozta, hogy ha a nehéz anyagi helyzetben lévő főváros számára nem a hitelfelvétel lenne a kormány válasza, akkor olyan megoldást kell találniuk, amely „amputációval” jár.

Fotó: Metropol/Máté Krisztián

Például leszerelt 3 ezer zöld kukát a közterületekről a főváros, bár ez inkább szimbolikus döntés volt, mint pénzügyileg jelentős, de olyan döntés nincs, ami könnyű úton megoldást jelentene – mondta fővárosi közgyűlés MSZP-frakcióvezetője.

Megkérdeztük a budapestieket: több lett-e a szemét az utcákon?

Marika: „Hát az borzasztó, hogy több szemét van a városban. Bármelyik kerületben, főleg a VIII.-ban, az nagyon, meg bárhol megnézi a megállókban a szemetesládákat, se kiürítve nincsenek… Már láttam, hogy vödröket, meg zacskókat, meg dobozokat raknak oda, hogy abba gyűjtsék a szemetet.”

Tóth Mária: „Igen sok kukát leszereltek. Nem örülök neki, mert ezelőtt is elég sokan szemeteltek, de most, hogy nincsen kuka, pláne, akármerre megyek, mindenhol szemetet látok, meg van, aki köpköd is. Úgyhogy jó lenne, ha visszaszerelnék, hogy az emberek a meglévő kukába dobálhassák bele a szemetet, és nem összevissza az utcára”.

József: „Tényleg koszosabb a város, de az emberek tehetnek erről alapvetően, mert mindent szétdobálnak. Hát sajnos a házakat meg kell nézni. Hát ez egy normális dolog, hát a környezetét senki nem óvja? Koszos istálló lesz lassan már az egész város.”

Nagy Sándor: „Az, hogy ezen spórolnak, ez szomorú. Szerintem több kukát kéne kihelyezni, egyértelmű. Persze vannak olyanok, akik ezt nem használják így se, de ez kis hányada az embereknek.”