RETRO RÁDIÓ

„Az erőm teljesen elhagyott” – megdöbbentő amit elmesélt a 72 éves koronavírusból felépült férfi – Videó!





Egy 72 éves férfi mesélte el őszintén, hogy mi történt vele abban a hét napban, amikor a súlyos megbetegedése miatt kórházban kellett lennie.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.12.12.
felépülés

A Magyarország Kormánya Facebook-oldalon posztoltak egy videót egy bácsiról, aki a koronavírus következtében a kertjében, munka közben esett esett össze. A férfit ezután azonnal a gyöngyösi kórházba szállították, ahol kiderült, hogy elkapta a Covid–19-et.

„Az erőm az teljesen elhagyott. Durván egy hétig majdnem nem ettem, nem ittam semmit” - mondta el a 72 éves idős férfi, aki túlélte a durva megbetegedést.

„Annyira gyengének láttam, hogy én a jó istenhez imádkoztam, hogy adja vissza nekünk őt” - emlékezett vissza a felesége az időszakra, amíg a párja a kórházban küzdött az életéért. A férfi elárulta, hogy a vér oxigénszintje kegyetlenül lent volt, ezért oxigénterápiát kapott.

„A falu lakossága, több mint 600-an írtak nekem, hogy gyógyuljak, javuljak meg. Meg hogy hogy vagyok. Tehát az így erőt adott utána nekem. Ahogy ott bántak velünk a nővérek, meg az orvos, akik bejöttek, hát ezek csodálatos hősök, akik ott vannak bent.”





Ezeket olvastad már?
Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás