Elég veszélyesen szabadjára engedte fantáziáját az az 50 éves férfi, aki még nyáron tett feljelentést a Szerencsi Rendőrkapitányságon, mondván, kirabolták.

A megtámadott férfi, azt állította az egyenruhásoknak, hogy egy júniusi nap hajnalán egy tolvaj átmászott a házának kerítésén, bement a nyári konyhába, ahol ő tartózkodott, felkapcsolta a villanyt, kést vett elő, és pénzt követelt tőle. Az „áldozat” ezt megtagadta, ekkor a férfi a ruhafogason lévő kabát zsebéből kivette a vádlott pénztárcáját, abból elvett 2 000 Ft-ot. Ezután, mivel kifelé menet nem akart már megint kerítést mászni, felszólította a vádlottat, hogy engedje ki a kapun. Ő kikísérte a rablót, de a ház előtt egy kerékpáron ülve várta a társa, aki azzal fenyegetőzött, hogy „estére 5 000 Ft, vagy kinyírunk!”, majd mindketten eltávoztak – így szól a történet, amit előadott a most már vádlottként nyilvántartott férfi, aki amint a rendőrök nyomozásba kezdtek, elmondta, valójában a feljelentéséből semmi sem igaz, csak azért találta ki, hogy erre hivatkozással főnökétől fizetési előleget kérhessen.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.