Minden gyerek egy önálló galaxis

A program hozzásegíti a gyerekeket ahhoz, hogy a világ megismerése mellett, a bennük rejlő tehetséget is felfedezzék. A program célja, hogy a körülmények soha ne állhassanak az útjukba és minden adott legyen ahhoz, hogy a gyerekek később helyt tudjanak állni minél több területen. Minden gyerek egy önálló galaxis, saját kompetenciákkal és tehetséggel, ezek kibontakozásában segít a program.

A távoktatás nem egyenlő a digitális tantermi oktatással, itt a diákok jelen vannak az iskolában, csak más, hatékonyabb módszerekkel sajátítják el a tudásanyagot. Egy valóban mindent igényt lefedő digitális tanterem létrehozása azonban meglehetősen költséges. Ezt vállalja át a High-Tech Suli program, és nem csupán a szükséges professzionális eszközöket biztosítja, hanem a használatukhoz szükséges tudást is átadja tanári képzések formájában. 2020 utolsó negyedévében jelent meg első High-Tech Suli pályázati kiírás, amelyre 115, a digitális oktatásra nyitott iskola jelentkezett. Ebből választotta ki a szakmai zsűri azt az öt intézményt, ahol már most megkezdik a közel 25 millió forint értékű digitális tantermek kiépítését és a pedagógusok tréningjét. A nyertes intézmények között két Pest megyei, két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és egy Csongrád-Csanád megyei általános iskola van. Ezekben az oktatási intézményekben már a hetekben hozzákezdenek a tanterem kifestéséhez, hogy hamarosan elindulhasson a technikai eszközök beszerelése – a tanári és tanulói laptopoktól kezdve a 3D nyomtatóig.

Márciusi átadás

„Amikor a High-Tech Suli programot megálmodtuk, arra törekedtünk, hogy egy komplex dolgot vigyünk az iskolákba, amibe beletartozik az infrastruktúra és a megfelelő háttértudás is. Ezért nem hagyjuk magára a tanárokat a tantermek felépítése után sem. Képzéseken vehetnek részt, segítünk a tanagyag adaptálásában és anyagilag is támogatjuk őket. Hiszünk benne – amint azt a külföldi példák is mutatják –, hogy a digitális oktatásban nagy lehetőségek rejlenek, amikkel a gyermekeinkben lakozó értékeket könnyebben felszínre lehet hozni” – ­ mondta el Horváth Ádám, a digitális oktatás szakértője, a High-Tech Suli program szakmai tanácsadója. Az első termeket várhatóan március végén átadják. A projekt ötletgazdája és támogatója, a Mészáros Csoport, kiemelt figyelmet fordít a fiatalokra, így a tervek szerint a High-Tech Suli program a jövőben még számos hazai általános iskolában nyitja ki a digitális világba vezető ajtót.