
Élet és halál között lebeg az influenszer, elütötték és cserbenhagyták
Egy mexikói gázolás után súlyos koponyasérüléssel maradt ellátatlanul Nathan Aguilera influenszer, akin végül életmentő műtétet hajtottak végre.
Kedden kicsit fellélegezhetünk, pár napra véget ér a kánikula.
Az egész országra riasztás van érvényben, miután egy hidegfrontnak köszönhetően bárhol előfordulhat zivatar, ami erős szél kíséretében csap le.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint egy átvonuló fronthoz kapcsolódóan több helyen számítunk zivatarok kialakulására. A Dunántúlon délelőtt az eső, zápor melletti zivatarokból néhol 20-30 mm csapadék hullhat rövid idő alatt, majd már csak kevesebb helyen (főként az Észak-Dunántúlon) alakulhatnak ki újabb zivatarok. A déli, kora délutáni órákban a Duna–Tisza közén, majd késő délután, este már a Tiszántúlon, északkeleten járó hidegfrontot sok helyen kísérheti 60-70, zivatar környezetében 70-90 km/h-s szélroham. Legjobb eséllyel a keleti országrészben akár heves zivatarok is kialakulhatnak 80-90 km/h feletti szélrohammal, felhőszakadással (rövid idő alatt 20-30 mm csapadékkal), nagyobb méretű jéggel.
A mai napon 24 és 37 fok között alakul a levegő hőmérséklete.
Egy mexikói gázolás után súlyos koponyasérüléssel maradt ellátatlanul Nathan Aguilera influenszer, akin végül életmentő műtétet hajtottak végre.
Petíciót indított a FICSAK a budapesti lezárások ellen.
Nem ússza meg a börtönt...
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.