Mint arról a Bors is írt, a bekattant B. Zoltán sportvadászatra tartott fegyverével először volt párját, Melindát, majd exanyósát, Évikét, végül saját, láthatásról éppen hazafitt kisfiát, Maxikát is agyonlőtte. A férfi ezután magával is végzett. A helybeliek még most sem tértek napirendre a borzalmak felett, a helyiek mindannyian imádták a kedves nagymamát, lányát és unokáját.

„Lindácska csodálatos anya volt, Maxikáért élt” – mesélte a család egyik közeli ismerőse – „Mikor idejött, még nem tudtuk, mi űzte ide a saját, szép házából a kisfiúval együtt, mert sosem beszélt a gondjaikról, sajnos már nem is fogjuk” – ingatta szomorúan a fejét.

Elmondta, hogy az ismerősök mind el akarják majd kísérni a családot utolsó útjára.

A temetéssel kapcsolatban pedig súlyos döntést hoztak. Hogy mi az, amit mindenképpen szeretnének elkerülni a rokonok, arról a Bors pénteki lapszámában olvashat!