RETRO RÁDIÓ

Dráma a szabolcsi faluban: senki nem hiszi, hogy öngyilkos lett az állapotos anya





Felakasztva találtak rá egy várandós nyírpilisi nő holttestére. A helyiek biztosak abban, hogy Mariann nem lett öngyilkos, haláláért párját, F. Pált teszik felelőssé, aki a rejtélyes haláleset másnapján baltával támadt nevelőapjára. A falu összefogott, hogy lebuktassa Pált.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.29.
gyilkosság

Rejtélyes haláleset miatt forrnak az indulatok egy apró Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban, Nyírpilisben. A napokban holtan találták a település egyik szeretett tagját, az éppen várandós Mariannt.

Az asszony holttestét a házban találták meg, úgy tudni, hogy felakasztotta magát. A helyiek azonban korántsem biztosak ebben, mi több, úgy vélik, hogy Mariann párjának, F. Pálnak is köze lehetett Mariann halálához:

„Áldott állapotban volt, nagyon várta a kicsit, így kizártnak tartom, hogy maga ellen fordult volna, méghozzá ilyen borzalmas módon. Egyszerűen nem tudom róla ezt elhinni” – mondta a Borsnak a fiatalasszony egyik gyászoló barátja, aki szerint F. Pál agresszív férfi, sokan Mariann ismerősei közül nem is nézték jó szemmel, hogy együtt vannak, féltették a nőt. Nem csoda, hogy így vélekedtek, ugyanis Mariann rejtélyes halála után F. Pál brutálisan rátámadt nevelőapjára: a 65 éves férfit kétszer is baltával ütötte meg, majd elmenekült.

Ezen a telken fogták el a szökésben lévő F. Pált Forrás: police.hu

Hajtóvadászatot indított a falu

A nyírpilisiek ezért egy emberként összefogtak, és valóságos hajtóvadászatot indítottak ellene, míg végül, úgy tudjuk, ők bukkantak rá, és szóltak hollétéről a zsaruknak: „A kertjük végében bujkált, ami nem is kert, hanem valóságos erdő. Ott találták meg egy bokor alatt. Maradjunk annyiban, hogy szerencséje volt, hogy a helyiek végül a rendőrökre bízták a dolgot” – mesélte a Borsnak egy helyi. Információink szerint a rendőrök nagy készültséggel mentek Pálért, ugyanis hatalmas tömeg gyűlt össze az elfogására.

A rendőrség szerint öngyilkos lett

„Csak úgy özönlöttek az emberek, mert Mariannt mindenki szerette, és nem tudjuk elhinni, hogy ezt az egészet ő tette magával. Bár őt nem hozza már vissza, de némi elégtételt jelent, hogy rácsok mögé kerül” – szögezte le. A zsaruk végül emberölés kísérlete miatt letartóztatták a férfit, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A Bors kérdésére elmondták, hogy Mariann halálának ügyében nem találtak idegenkezűség nyomát, az esetet közigazgatási eljárás keretei között vizsgálják.

Forrás: Facebook

 





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás