RETRO RÁDIÓ

Budapesten így segítenek a műegyetemi hallgatók a védekezésben





A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) több száz hallgatója önkéntesként segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.16.
koronavírus

A hallgatók elsősorban járművezetői, szállítási és adminisztratív feladatokban segítik a tesztelést és mintavételezést végző egészségügyi szakemberek munkáját.

Az egyetem közleményében azt írta: az egyetem támogatásával a BME hallgatói közössége is csatlakozott a koronavírus-járvány elleni védekezés támogatására létrejött összefogáshoz, az Országos Mentőszolgálat és a Semmelweis Egyetem hallgatóinak kezdeményezéséhez.

Az intézmény belső felhívására két napon belül csaknem háromszáz jelentkezés érkezett, és már november 16-án negyvennél több műegyetemi diák kapcsolódott be a tesztelések hatékony végrehajtásával összefüggő feladatokba. A következő időszakban pedig a mentőszolgálattal egyeztetett igényeknek megfelelő létszámban állnak majd rendelkezésre hallgatók - tették hozzá.

Az önkénteseknek szállást és ellátást, közéleti ösztöndíjat, valamint kedvezményes tanulmányi rendet biztosítanak. A Semmelweis Egyetem rektora az Országos Mentőszolgálat kérésére november elején hívta fel arra az intézmény hallgatóit, hogy önkéntesként vállaljanak részt a járvány elleni védekezésben. Ehhez az összefogáshoz csatlakoztak most, más felsőoktatási intézmények hallgatói mellett, a műegyetem hallgatói is.





Ezeket olvastad már?
„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás