Kénytelen volt megszülni halott gyermekét a 18 éves Kaitlyn Bustin, miután egy cserbenhagyásos gázoló elcsapta az utcán. A West Midlands-i Stourbridge-ből származó lány 23 hetes terhes volt, amikor június 27-én elütötték. Kaitlyn a vetélés mellett agyvérzést, vesezúzódást és többszörös töréseket szenvedett, miközben a mentősök az életéért küzdöttek.

Fotó: Shutterstock

A lány épp hazafelé tartott a boltból, amikor a semmiből felbukkanó autó elütötte és a levegőbe repült.

A dudley-i Russells Hall kórházba szállították, ahol stabilizálták az állapotát, bár olyan sérüléseket szenvedett, amik örökre megváltoztatták az életét.

Később közölték vele, hogy elvesztette a gyermekét, át kellett élnie a vajúdást, majd a szívszorító szülést is. A rendőrség megerősítette, hogy a sofőrt letartóztatták és eltiltották a vezetéstől – számot be az esetről a Mirror.