Interjút adott lapunknak az államfő felesége, Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke, aki a karitatív munkáján kívül beszélt négy gyermekéről is, és arról, hogy miért vették fel férjével együtt a 3. oltást.

Metropol: Hány családot és gyermeket támogat a Regőczi Alapítvány?

Herczegh Anita: Közel ezer gyermek van Magyarországon, aki a Covid következtében lett árva vagy félárva. Amikor elhatároztuk, hogy létrehozzuk az alapítványt, négy-ötszáz gyermekről tudtunk, és már ez is aggasztó volt. Mostanra az alapítvány nagyjából az érintett gyermekek felét elérte, vagyis már utaltunk nekik egy első, nagyobb összegű gyorssegélyt. Mi vállaltan nem egyforma összeget adunk mindenkinek, hanem a szociális helyzettől függően nyújtjuk a támogatást.

Az államfő felesége koronavírus miatti árvákon segít – Fotó: Keresztesi Balázs

M.: Hogyan szereznek tudomást arról, ki szorul segítségre?

H. A.: Előfordul, hogy a család közvetlenül keres meg minket, de sok esetben a szomszédok, ismerősök ajánlanak a figyelmünkbe érintett családokat. Volt olyan, hogy véletlenszerűen szereztünk tudomást ilyen családról, és mi kerestük meg őket.

Orvosi egyetemre került be a segítségükkel egy fiatal

M.: Milyen korú gyermekekről van szó?

H. A.: Újszülöttől az egyetemista korúig, mert a 18 éven felüli árva is szorulhat segítségre. Most is van egy egyetemista fiú, aki segítséget kap: márciusban lett árva és úgy érettségizett le, hogy szinte elgyászolni sem tudta az édesanyját. Az édesapja már 2-3 éve elhunyt, nagyszülők nincsenek, testvére sincs. Egy nagyon szorgalmas, intelligens fiatalemberről van szó, aki felvételt nyert az orvosi egyetemre. Tudjuk jól, hogy ez milyen költségekkel jár: fönn kell tartania saját magát, finanszírozni az egyetemi tanulmányokat és rezsit fizetni, mindezt az árvaellátásból.

M.: Különösen nehéz helyzetben vannak azok a gyerekek, akik mindkét szülőjüket elvesztették a járványban. Sokan vannak?

H. A.: Sajnos több ilyen gyermek van. Kiemelt figyelmet kap például 4 testvér, akik két éve elvesztették a szüleiket, utána a nagyszülők nevelték őket, majd idén tavasszal mindkét nagyszülő meghalt a járványban. Két éven belül kétszer lettek teljesen árvák. Olyan esetről is tudunk, hogy egy testvérpár teljesen árva lett, és a 18. életévét alig betöltött báty lett a 15 éves öccsének a gyámja.

Herczegh Anita és férje, a köztársasági elnök Áder János – Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

M.: Kinek a sorsát látta a legnehezebbnek?

H. A.: Segítettünk egy olyan édesapának, aki a feleségét a hetedik gyermek születésekor vesztette el a járvány miatt, és mindegyik gyermek még kiskorú. Említhetném a 6 testvért, ahol az édesapa már rég nem vesz részt az életükben, az édesanya pedig idén meghalt Covidban. Négyen közülük gyakorlatilag már felnőttek, és a legidősebb lett a gyám: a gyermekből hirtelen ötgyermekes szülő lett. Rengeteg adósság halmozódott fel, és most a lakhatásukról is gondoskodni kell. Miközben a kortársai a „hova menjek bulizni?” típusú problémákkal vannak elfoglalva, ő a testvéreit iskoláztatja, az öccsének munkát keres, és közben három műszakban dolgozik. A példákból is látszik, hogy a tragédiák között nem lehet rangsort állítani.

M.: Négy saját gyermeket is felnevelt. Milyen érzés látni felnőni őket?

H. A.: Már mind a négy felnőtt. A legkisebb még középiskolás, de már betöltötte a 18-at. A nagyobbak dolgoznak, a saját útjukat járják, és az idén megszületett az első unokánk is. Emiatt is érzékenyebben érint minket a Covid által veszélyeztetett kismamák sorsa, és a Covid-árvává lett csecsemőké, akik a szülőszobán veszítették el az édesanyjukat. Mi is aggódtunk a menyünkért és az unokánkért. Négygyerekes szülőként pontosan átérezzük a huszonéves fiatalok sorsát.

M.: A férjével milyen oltást vettek fel?

H. A.: Az orvosra hallgatott a család: volt, akinek kínai, volt, akinek AstraZeneca és volt, akinek Pfizer jutott. Nemrég megkaptuk a 3. oltást is a férjemmel. Vár ránk az ősz folyamán néhány külföldi út, és mivel a férjem már betöltötte a hatvanat, javasolták, hogy a kockázat elkerülése végett vegyük fel a harmadikat is.

Herczegh Anita a Ripost hetilapjának elárulta, szokott-e horgászni – Fotó: Keresztesi Balázs

Herczegh Anita beszélt arról is, hogy nagy pecás férje mellett ő is szokott-e horgászni, ki készíti el otthon a halat, hova járnak evezni, ki jár otthon szülői értekezletre, és hogy ki választja ki a ruháit a hivatalos eseményekre. A teljes nagy interjút az újságárusoknál kapható Ripost7 hetilapban olvashatja!

Hogyan lehet segíteni az alapítványt?

  • Az anyagi támogatók felölelik a magyar társadalom minden szegletét: magánszemélyek, karitatív szervezetek, egyházi közösségek, kisvállalkozások, nagyvállalkozások, külföldön élő magyarok, egyesületek. Ezúttal is szeretném megköszönni minden kedves adakozónak a nagylelkű támogatást – mondta el Herczegh Anita. Vannak, akik nagyobb, egyösszegű felajánlást tesznek, és van olyan magánszemély, aki havonta fix összeggel segít. Tárgyakat és önkéntes munkát is ajánlanak fel, részben ezért kötöttek megállapodást a Karitatív Tanács tagjaival.