
68 éve kísérthetik a szerencséjüket a magyarok: ezt nyerték az első lottónyertesek!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA mai modern lottó 1957. január 17-én született meg hazánkban. Mutatjuk, mikor tartották az első húzást és mit nyertek az első hazai nyertesek. Ilyen volt a magyar lottózás a kezdetek kezdetén!
68 éve létezik modern lottó Magyarországon
A mai modern lottó 1957. január 17-én született meg, amikor a pénzügyminiszter egy rendeletben megbízta az Országos Takarékpénztárt a lottó megszervezésével. Az első húzást azonban csak 1957. március 7-én tartották – írja a Wikipédia. A hatodik húzáson megszületett az első öttalálatos szelvény. Özvegy Ring Sándorné 855 ezer forintot nyert. A szabályzat szerint a 90 szám közül kihúzott 5 szám alapján a fogadók 2, 3, 4, illetve 5 találatért kapnak nyereményt, a befolyt összeg 40 százaléka a költségvetésé, 60 százaléka pedig a nyereményalapba kerül. A nyeremény összege a nyertes szelvények számától függ. Az első húsz év a tárgynyeremény-sorsolások virágzásának ideje volt. Általában havi egy nyereménysorsolást tartottak. Az első lottósorsolásokon gazdára talált egyebek között 505 db öröklakás, 590 db gépkocsi, 224 darab családi ház és üdülő. A legtöbb öröklakást (60-at) 1958-ban, a legtöbb gépkocsit (56-ot) 1964-ben és a legtöbb családi házat (43-at) 1974-ben sorsolták ki. Az 1991. év 10. játékhetétől befejezték a rendszeres tárgynyeremény-sorsolásokat és bevezették a teljes halmozódást.

A legnagyobb magyar csatahajó is ezen a napon futott ki
110 éve ezen a napon, vagyis január 17-én bocsátották vízre a legnagyobb magyar gyártású csatahajót, a Szent Istvánt. Nevét az első magyar királyról kapta és a Ganz-Danubius Fiumében lévő hajógyárában építették. 1915-ben állították hadrendbe, első és egyben utolsó harci bevetésére pedig 1918. június 9-én éjjel futott ki. A Szent István az egyike annak a kevés hajónak, aminek az elsüllyesztését filmre vették, a filmből befolyó pénzt pedig a Vöröskeresztnek ajánlották fel. Íme az említett felvétel:
A világ leghíresebb gengsztere is január 17-én született
Al Capone, a legendás amerikai gengszter 1899. január 17-én született New Yorkban Alphonse Gabriel Capone néven. Később az alvilágban csak Sebhelyesarcúnak (angolul: Scarface) emlegették. A mai szervezett bűnözés alapjait tulajdonképpen Al Capone fektette le. A gengszter nem sokkal 48. születésnapja után, 1947. január 25-én halt meg.
83 éve ezen a napon született az egyik legjobb bokszoló is
Muhammad Ali, olimpiai és világbajnok amerikai nehézsúlyú ökölvívó, polgárjogi aktivista, ENSZ-békenagykövet 1942. január 17-én született, Cassius Marcellus Clay Jr. néven. 1967-ben megtagadta a katonai szolgálatot, ezért a tettéért az 1960-as nyári olimpia félnehézsúlyú (75–81 kg) bajnokát ötévi börtönre, illetve 10 ezer dollár pénzbírságra ítélték, a Bokszvilágszövetség (WBA) pedig megfosztotta bajnoki címétől. 1999-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az évszázad legjobb sportolójának választotta.
Az egyik legfrissebb Nobel-díjasunk is ezen a napon született
Karikó Katalin, Nobel-díjas kutatóbiológus, az első magyar nő, aki ilyen díjat kapott, ma ünnepli a 70. születésnapját. A Széchenyi-díjas, Nobel-díjas kutatónő jelenleg az USA-ban és Németországban él és dolgozik.

Három helyen lehet ma vért adni
A Magyar Vöröskereszt Budapesten az alábbi helyszínen és időpontban tart ma – január 17-én – véradást:
- 07.00–19.00 óra között a Közép-magyarországi RVK Intézetben (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
- 12.00–18.00 óra között a Köki Terminálban (1191 Budapest, Vak Bottyán utca 75.)
- 12.00–17.30 óra között pedig a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)
A páráé lesz a főszerep a hétvégén
A koponyeg.hu előrejelzése szerint pénteken borult, párás, ködös idő várható, helyenként zúzmarás területekkel. Néhol kisebb eséllyel derült, napos időszakok is előfordulhatnak. A hőmérséklet általában fagypont körül alakul, de a napos helyeken kissé melegebb is lehet. Szombaton ugyancsak borult, párás és helyenként ködös idő valószínű, akár zúzmarával. Elszórtan szitálás vagy ónos szitálás is előfordulhat. A légmozgás gyenge marad, a délutáni hőmérséklet pedig 0 és +2 fok között alakul. Vasárnap is erősen felhős, párás és néhol ködös időre számíthatunk, zúzmarás részekkel. Szórványosan szitálás vagy ónos szitálás is kialakulhat. A levegőmozgás továbbra is gyenge lesz. Fagypont körül alakul a maximum.
Újra összeáll Ganxsta Zolee és a Kartel
A teljes Kartel összeállt a jubileumi Ganxsta Zolee és a Kartel koncertre, amit ma, azaz január 17-én, a Budapest Arénában tartanak a zenekar 30. születésnapjának alkalmából. A mai koncertre még Lory B alapítótag is visszatér a Kartelbe. A koncert részletei itt olvashatók.
A dobostorta megalkotójának most szombaton lesz a születésnapja
A dobostorta megalkotója Dobos C. József egy magyar cukrász, szakácsmester és szakíró volt, aki január 18-án született 1847-ben. A célja a torta megalkotásával az volt, hogy olyan tortát készítsen, ami az akkori, kissé elmaradott hűtési technikái mellett is hosszú ideig fogyasztható és élvezhető marad. A dobostorta először az 1885-ös Budapesten, a mai Városligetben megrendezett Első Budapesti Országos Általános Kiállításon debütált, ahol olyan méltóságok kóstolhatták meg, mint Erzsébet királyné és I. Ferenc József.

Fotó: Sárközy György/Mediaworks-archívum
99 éve hunyt el a nemzet csalogánya
Blaha Lujza, aki Riedl Lujza néven született Rimaszombatban, majd Kölesi Lujza néven először gyerekszerepeket játszott Győrött, majd Budára és Szabadkára szerződött, 1926. január 18-án hunyt el.
Micimackó megalkotójának is most szombaton lesz a születésnapja
A. A. Milne (Alan Alexander Milne) angol író ugyancsak 1882. január 18-án született. Számos humoros esszét, színdarabot és regényt is írt, de leghíresebb műve a Micimackó (Winnie-the-Pooh), amely fiának játékmackójáról kapta nevét, és amelynek egyik főszereplője a saját fiáról elnevezett figura, Christopher Robin.
Szombaton tartják az idei Jégpályák Éjszakáját
2025. január 18-án országszerte több tucat jégpálya várja a korcsolyázni és bulizni vágyókat. A Magyar Jégkorong Szövetség immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Jégpályák Éjszakáját, amikor tízezrek húznak korcsolyát szerte az országban, hogy éjszakába nyúlóan korizzanak, szórakozzanak és bulizzanak. Az eseményhez az alábbi fővárosi jégpályák csatlakoztak:
- Városligeti Műjégpálya
- Mátyásföldi Jégcsarnok
- Soroksári Műjégpálya
Most szombaton tartják a központi felvételiket
Január 18-án tartják a nyolc- vagy hatosztályos, illetve a kilencedik osztályba felvételiző diákok számára a központi felvételi vizsgát magyar nyelvből és matematikából. A vizsga 10 órakor kezdődik, de nem mindenki számára kötelező. Csak azoknak kell részt venni rajta, akik korábban jelentkeztek rá.
Újévi koncertet ad szombaton a MÁV Szimfonikus Zenekar
A MÁV Szimfonikus Zenekar Brácsaegyüttese az újévi koncerten debütál január 18-án a zenekar székházában, ahol igazi kuriózum, hogy a mélyhegedűn játszó zenészek önálló produkcióval állnak a közönség elé. A rendhagyó formáció előadásában egy sokszínű crossover válogatást hallhat a közönség többek között Bach, Händel, Debussy szerzeményeit, de játszani fognak szvinget, és ha már tánczene, a riói karneváli hangulatot is megidézik. A koncert részletei itt olvashatók.
Január 18–19. között tartják a Kínai Újévi Fesztivált is
Január harmadik hétvégéjén ünnepi forgataggal pezsdül fel a budapesti Chinatown, ahol a budapesti kínai közösség ezúttal is megrendezi nagy népszerűségnek örvendő újévi ünnepségét. A kínai hagyományok szerint a 2025-ös év a Kígyó éve lesz, melyet programok sokaságával, az egyik legősibb kínai város, Kaifeng városából érkező delegációval ünnepelhetnek január 18-án és 19-én a fővárosban élők.
Vasárnap lesz 124 éve, hogy megalakult az MLSZ
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) 1901. január 19-én alakult az István főherceg Szálló különtermében. Az akkori közgyűlésen megválasztott tanács pedig február 4-én már be is osztotta a bajnokságra jelentkező egyesületeket – az addigi hazai barátságos és nemzetközi eredményeik alapján – két osztályba. Az első első osztályú bajnoki mérkőzést Február 17-én a BTC (Budapesti Torna Club) és a BSC (Budapesti Sport Club) csapatai – kizárólag fővárosi csapatok – játszották.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre