A balesetben többen megsérültek. Köztük négy ember könnyebben, kettő súlyosan és egy életveszélyesen, őket a mentősök kórházba szállították.
Borzasztó balesettel indult a kedd reggel a XIV. kerületben. Ahogyan arról a Metropol is beszámolt, egy busz és egy villamos ütközött a Nagy Lajos király útja és a Telepes utca kereszteződésénél. A helyiek szerint mindez azért történhetett, mert néhány napja az építkezés miatt elterelték a forgalmat…
A busz akkora sebességgel hajtott a kereszteződésbe, hogy összeütközött a villamossal, amit el is térített, a vagon kisiklott. A helyiek szerint az elterelések miatt történhetett meg a baj.
Itt mindig van valami
– kezdte lapunknak az egyik helyi férfi.
Szerintem most ez azért történhetett, mert elterelések vannak az építkezések miatt. A busz nem a megszokott útvonalon közlekedik. Ebben a Telepes utcai kereszteződésben jelzőlámpát is felszereltek nemrég, de valószínűleg figyelmetlen volt a sofőr, nem vette észre a tilos jelzést. Egyszerűen lehet, hogy itt nem számított lámpára. Nagyon sajnálom a sérülteket, jobbulást kívánok. Valamint a két, járművet vezető sofőrnek is, nehéz lehet feldolgozni egy ilyen balesetet
– vélekedett.
A 3-as villamos a Bosnyák tér és a Mexikói út M, a 62-es és a 62A villamos a Nagy Lajos király útja / Czobor utca és a Bosnyák tér között nem közlekedett. Pólóbusz járt a Bosnyák tér és a Mexikói út M között.
„Befejezték a helyszínelést és a műszaki mentést Zuglóban a Nagy Lajos király útján a Telepes utcánál a Bosnyák tér közelében. A 3-as, a 62-es és a 62A villamos ismét a teljes vonalon közlekedik, a 124-es, a 125-ös, a 125B és a 277-es autóbusz az eredeti útvonalon jár” – közölte a BKK Info kedd délelőtt, háromnegyed kilenc előtt pár perccel.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a BRFK-t, akik a következőt árulták el:
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályához érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy 2024. december 10-én 6 óra körül Budapest XIV., Nagy Lajos király útja és Telepes utca kereszteződésében egy busz és egy villamos ütközött. A rendelkezésre álló adatok szerint a balesetben többen megsérültek. A baleset körülményeit a BRFK büntetőeljárásban vizsgálja.
Lapunkat az Országos Mentőszolgálat is tájékoztatta, elmondták: a helyszínről négy embert könnyebb, két embert súlyos, valamint egy embert súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre