Apró folt jelent meg az ajkán, az életéért küzd a 36 éves Edita

Ajakfeltöltés miatt került életveszélybe a fiatal ápolónő.



Megosztás
Szerző: K. C.
Létrehozva: 2024.10.08.
Módosítva: 2024.10.08.
háziorvos ajakfeltöltés vérrák véraláfutás ápolónő

Egy ápolónő sokkot kapott, amikor rádöbbent, hogy rákos lett, miután ajakfeltöltésen járt. A 36 éves Edita Jucaite korábban is élt már ezzel a szépészeti beavatkozással, de a legutóbbi injekciótól azonnal feldagad az ajka, és úgy nézett ki, mint egy zúzódás. Egy másik tünete is volt, amit nem kötött össze, ugyanis a fiatal nő ok nélkül fogyott. 

orvos, háziorvos, kórház, beteg, ügyelet
Fotó: Pexels

„Fogalmam sem volt a leukémia jeleiről és tüneteiről. Örültem, hogy egy kicsit lefogytam, mivel nyaralni készültem, és sok energiaitalt ittam, ami elfedte a fáradtságomat” – árulta el az ápolóként dolgozó nő. 

A kezelőorvos – aki egyben a kollégája is volt – azt mondta, hogy forduljon a háziorvosához. A vizsgálaton egyből leukémiára kezdtek gyanakodni, amit az eredmények később megerősítettek. Edita krónikus myeloid leukémiában (CML) szenved, ami a rák egy olyan fajtája, amely a csontvelőt és a fehérvérsejteket érinti.

„Nem sokan mondhatják el magukról, hogy az ajakfeltöltés megmentette az életüket, de én igen. Ha a véraláfutások nem történtek volna meg, és nem bátorítottak volna arra, hogy emiatt menjek el a háziorvoshoz, akkor lehet, hogy addig halogattam volna, amíg a leukémiám előrehaladott fázisba került volna, és a kezelés is sokkal nehezebb lett volna” – mesélte Edita. 

Gyógyszeres kemoterápiát kapott, mostanra szerencsére remisszióba került, de élete végéig szüksége lesz a kezelésre, nehogy visszatérjen a rákja. 

A vérrák 4 fő tünete: szokatlan véraláfutások, szokatlan vérzés, fáradtság és az ismétlődő fertőzések. 

Az Egyesült Királyságban évente mintegy 10 000 embert diagnosztizálnak leukémiával, ebből közel ötezren veszítik életüket. Évente a leukémiával diagnosztizáltak 37 százaléka kap halálos ítéletet a sürgősségi osztályon, ez több, mint bármely más ráktípusnál.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás