Amerikai pénzért támadták a kínai vakcinát ezek a magyar portálok

Megdöbbentő információk láttak napvilágot.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.07.09.
Módosítva: 2024.07.09.
járvány egészségügyi világszervezet vakcina

A Pentagon célja az volt, hogy a járvány idején korlátozza Kína befolyását a Fülöp-szigeteken és más országokban.

Soros György milliárdos spekuláns. Fotó: AFP
 

Titkos kampányt folytatott az amerikai védelmi minisztérium a koronavírus-járvány idején annak érdekében, hogy kétségeket ébresszen a Kína által szállított vakcinák és más életmentő segédeszközök biztonságosságával és hatékonyságával kapcsolatban – derült ki még június 14-én a Reuters hírügynökség oknyomozó összeállításából. Az Origo szerint a Pentagon célja a szóban forgó akcióval az volt, hogy a járvány idején korlátozza Kína befolyását a Fülöp-szigeteken és más országokban. A portál elemzése rámutat: 

a pandémia idején Magyarországon számos, a kínai oltóanyagokat kritizáló cikket közöltek olyan sajtótermékek, amelyek finanszírozói között külföldi – amerikai – szereplőket találhatunk.

A Reuters oknyomozó anyagából kiderül, hogy a Pentagon – a 2020-ban indított, majd 2021 közepén leállított titkos kampány keretében – hamis X (korábbi nevén Twitter)-fiókok felhasználásával és a közösségi médiában terjesztett álhírekkel igyekezett negatív színben feltüntetni a Kínából származó maszkok, tesztcsomagok és a Sinovac vakcina hatékonyságát. Az Origo bemutatta, az akció hátterében az állt, hogy miközben az Egyesült Államok még a saját állampolgárai beoltására koncentrált, 

Kína elkezdett vakcinákat adományozni a megszorult országoknak, növelve ezzel befolyását, amit Washington nem nézett jó szemmel.

A propagandaművelet során az amerikai fegyveres erők kötelékébe tartozók többek között 

 

a Covid Kínából jött, a vakcina is Kínából jött, ne bízz Kínában!

bejegyzést terjesztették a közösségi médiában. Érdekesség, hogy a tényfeltáró összeállításban – nevük elhallgatásával – az amerikai program résztvevői is nyilatkoztak, és elismerték az akció tényét.

Szervezett támadás

Hazánkban a koronavírus-járvány idején a baloldali és liberális pártok, valamint a hozzájuk köthető sajtóorgánumok kiterjedt kampányt folytattak a kínai és orosz oltóanyagokkal összefüggésben. 

Petíciót indított a Gyurcsány-párt 2021 januárjában annak érdekében, hogy hazánkban ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség, míg Fekete-Győr András, a Momentum egykori elnöke azt követelte, hogy a kínai vakcinával először a kormánytagok oltassák be magukat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mind a kínai Sinopharm, mind a Sinovac vakcináját hitelesítette, és felvette a Covid–19 elleni védőoltások listájára, miután a testület meggyőződött a szóban forgó oltóanyagok biztonságosságáról és hatásosságáról.

Amerikai pénzek, nyugati érdek

Számottevő pénzügyi támogatásban részesültek amerikai székhelyű szervezetektől olyan médiumok Magyarországon, amelyek a pandémia csúcspontján számos, a kínai vakcina hatékonyságát és biztonságosságát kétségbe vonó írást tettek közzé. 

A 444 mögött álló Magyar Jeti Zrt.-nek 49 500 dollár támogatást (18 millió forint) folyósított a Soros Györgyhöz köthető Open Society Institute, valamint a kiadó a szintén tengerentúli Google Digital News Initiative Innovation Fund pályázata keretében millió 32,2 millió forintban részesült. Ehhez hasonlóan a Telex kiadója, a Van Másik Zrt. (korábban Van Másik Kft.) az amerikai külügyminisztérium által finanszírozott DRL-től (Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor) 740 000 dollár (270 millió forint) támogatást kapott, valamint további amerikai eredetű pénzügyi forrásokból is gazdálkodott (Google Partner Project: 1 144 000 forint; Internationales Presse Institut: 8 033 000 forint).

A Pentagon állt a kínai oltóanyagok nemzetközi lejáratása mögött

A Reuters oknyomozó anyagából kiderül, hogy 

a Pentagon – a 2020-ban indított, majd 2021 közepén leállított titkos kampány keretében – hamis X (korábbi nevén Twitter)-fiókok felhasználásával és a közösségi médiában terjesztett álhírekkel igyekezett negatív színben feltüntetni a Kínából származó maszkok, tesztcsomagok és a Sinovac vakcina hatékonyságát. 

Az akció hátterében az állt, hogy miközben az Egyesült Államok még a saját állampolgárai beoltására koncentrált, 

Kína elkezdett vakcinákat adományozni a megszorult országoknak, növelve ezzel befolyását, amit Washington nem nézett jó szemmel. 

A propagandaművelet során az amerikai fegyveres erők kötelékébe tartozók többek között „a Covid Kínából jött, a vakcina is Kínából jött, ne bízz Kínában!” bejegyzést terjesztették a közösségi médiában. Érdekesség, hogy a tényfeltáró összeállításban – nevük elhallgatásával – az amerikai program résztvevői is nyilatkoztak, és elismerték az akció tényét.

Amerikai pénzügyi támogatást élvező médiumok támadták a kínai vakcinát hazánkban

Emlékezetes, hogy a koronavírus-járvány idején Magyarországon a baloldali és liberális pártok, valamint a hozzájuk köthető sajtóorgánumok nagy horderejű kampányt folytattak a kínai és orosz oltóanyagokkal összefüggésben. 
 

Amerikai pénzügyi támogatást élvező médiumok támadták a kínai vakcinát hazánkban
Fotó: NurPhoto / AFP

Egyebek mellett a Gyurcsány-párt 2021 januárjában petíciót indított annak érdekében, hogy hazánkban ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség, míg 

Fekete-Győr András, a Momentum egykori elnöke azt követelte, hogy a kínai vakcinával először a kormánytagok oltassák be magukat. 

Fontos hangsúlyozni, hogy 

az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mind a kínai Sinopharm, mind a Sinovac vakcináját hitelesítette, és felvette a Covid-19 elleni védőoltások listájára, miután a testület meggyőződött a szóban forgó oltóanyagok biztonságosságáról és hatásosságáról.

A Reuters is  oknyomozó cikket közölt a botrányosan "megvett" orgánumokról.

Magyarországon a pandémia csúcspontján számos, a kínai vakcina hatékonyságát és biztonságosságát kétségbevonó írást tettek közzé olyan sajtóorgánumok, amelyek számottevő pénzügyi támogatásban részesültek amerikai székhelyű szervezetektől. 

A külföldi finanszírozású hazai médiumok által a pandémia idején közzétett, a kínai oltóanyagokat negatív színben feltüntető cikkek teljes listáját az alábbi táblázat foglalja össze:

Ki közölte?

Mi volt a cikk címe?

Mikor jelent meg?

444

Felfüggesztették egy kínai vakcina tesztelését Brazíliában, mert súlyos mellékhatása van

2020.11.10.

Telex

Mindössze 50,38 százalékos az egyik kínai vakcina hatásossága

2021.01.12.

444

Brazíliában alig lépte át az 50 százalékot a kínai vakcina hatékonysága

2021.01.13.

Telex

A DK petíciót indít az európai engedéllyel nem rendelkező kínai vakcina ellen

2021.01.16.

Telex

Tényleg veszélyes a Magyarországra tartó kínai vakcina?

2021.01.18.

444

Emmanuel Macron szerint akár veszélyes is lehet a kínai vakcina

2021.02.05.

Telex

Nem volt hajlandó engedélyezni a kínai és orosz vakcinákat, menesztették a cseh egészségügyi minisztert

2021.04.07.

444

A kínai járványügyi központ vezetője elismerte, hogy van mit javítani a vakcináik hatékonyságán

2021.04.11.

Telex

Kutya kötelességünk lenne vizsgálni a kínai vakcina hatékonyságát, ha egyszer tömegesen oltunk vele

2021.04.14.

Telex

Chile kínai vakcinával tört volna rekordra, de az első dózis nem véd eléggé, emelkedtek is a számok

2021.05.04.

Telex

Hiába oltották be főleg kínai vakcinával a Seychelle-szigetekiek 60 százalékát, a sok új fertőzött miatt korlátozásokat vezettek be

2021.05.06.

Telex

Karácsony Gergely: A kormány hozza nyilvánosságra a Sinopharmmal oltottak ellenanyagtesztjeinek eredményét

2021.06.09.

444

Úgy fertőződött meg 600 egészségügyi dolgozó Thaiföldön, hogy már megkapták a Sinovac oltását

2021.07.11.

444

Thaiföldön mixelik az oltásokat, mert a kínai vakcina nem volt elég hatékony

2021.07.12.

Telex

Az oltás ellenére százak fertőződtek meg, ezért a Sinovac-oltóanyagról vakcinamixre állnak át Thaiföldön

2021.07.12.

Telex

A fővárosi vizsgálat szerint a kínai vakcinával oltott 60 év felettiek negyedénél nem alakult ki antitest

2021.07.21.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás