RETRO RÁDIÓ

Magasabb polcra kell helyezni Budapest turizmusát – mondta Tiborcz István





Budapest még ma is alulértékelt desztináció. A hotelek magas szolgáltatási színvonallal érhetik el, hogy az airbnb-s lakáskiadók ne szipkázzák el a vendégeiket – mondta Tiborcz István az Indexnek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.11.23.
Módosítva: 2023.11.23.
Tiborcz István Budapest hotel

„Nemcsak Budapesten, hanem egész Kelet-Közép-Európában is az egyik legjobbnak lenni, ez a célunk”mondta az Indexnek adott interjújában Tiborcz István, a BDPST Group többségi tulajdonosa, igazgatótanácsának elnöke a budapesti Vörösmarty téri Dorothea Hotel hétfői megnyitóján. 

 

A 216 szobás, ötcsillagos szálloda egy hatalmas, 35 ezer négyzetméteres fejlesztési projekt része: a rendezvényterem és a spa mellett négy étterem is helyet kap a hotelben, közülük kettőt, amelyek jövőre nyílnak, a három Michelin-csillagos spanyol séf, Dani Garcia üzemeltet majd.

Később 28 exkluzív lakást is átadnak az épülettömbben, és terveik szerint egy ismert nemzetközi brandhez köthető szórakozóhely is megnyithat majd az épületegyüttesben.

 „A budapesti hotelek többségében külföldiek szállnak meg, nincs ebben semmi rendkívüli, vélhetően nálunk sem lesz ez másképp, mint ahogy a luxuslakások célközönsége is elsősorban a nemzetközi vendégkör”. Azt ugyanakkor egyfajta Covid-tanulságként fogalmazta meg, hogy egy szálloda akkor lehet csak sikeres, ha a magyar vendégeket is képes elérni. Az éttermek, bárok és a majdani szórakozóhely vonzerejére építve megszólíthatják a budapestieket, a hazai közönséget is. A pezsgő városi élet egyik meghatározó színterévé kívánnak válni, ahol egyre több a visszatérő vendég akár csütörtök, péntek vagy szombat este.

Versenyben az airbnb-vel

A szállásadók versenyben vannak az airbnb-sekkel is, még az exkluzív lehetőségek piacán is. Mind mondta:  „Ki lehet venni rövid távra exkluzív lakásokat, de a színvonalas kiszolgálásért szállodába kell menni, ebben rejlik a különbség. Éppen ezért ma a vendégekért vívott verseny kulcsa a magas minőségű szolgáltatási palettában keresendő, ez határozza meg a komplex fejlesztések irányát.”

Az a célunk, hogy Budapestet, a főváros turizmusát magasabb szintre emeljük

– mondta Tiborcz István, aki szerint természetesen minden státuszú és hátterű vendégre szükség van, így a „bulituristákra” is. Jöjjenek is minél többen, viszont fontos, hogy ne mosódjon össze az a lokáció, ahol főként rájuk számítunk, a magasabb jövedelmű vendégek szórakoztatásával, különben a két réteg kioltja egymást, és mindkettőt elveszítjük.

„Nem azzal kelek fel reggel, hogy az apósom a miniszterelnök”

Az Index megkérdezte Tiborcz Istvánt, hogy az apósával, Orbán Viktor miniszterelnökkel téma-e köztük a turizmus fejlesztése. Mint mondta, visszatérően, és általában ő hozza fel. 
Hasonlóan gondolkodnak: vissza kell adni Budapest régi fényét.

 „Prágába se véletlenül özönlenek az emberek, egészen más arcát mutatja a város ma, mint mondjuk gyerekkoromban. Felújították a turisztikai látnivalókat, amely fejlesztéseknek meg is lett az eredménye.” Hasonló célt szolgált itthon például a Kossuth tér felújítása, ami 2010-ben még úgy nézett ki, mint egy parkoló, mára viszont top attrakció lett. Ugyanígy a várnegyedben zajló fejlesztések hatása is érzékelhetővé válik az idegenforgalom felfutásában.

Az Index feltette Tiborcz Istvánnak azt a kérdést is, hogy hol tartana ma az üzleti életben, ha nem a miniszterelnök az apósa, vajon ismernék-e egyáltalán a nevét?
„Nagyon remélem, hogy itt tartanék, bár valószínűleg jóval kevésbé ismernék a nevemet. Orbán Viktor vejeként ugyanis rengeteg ember számára lettem érdekes. Vannak, akik emiatt szeretnek, mások utálnak, de akadnak bőven olyanok is, akik emiatt keresik az üzleti kapcsolatot velem. De összességében torzíthatja a szakmai teljesítmény valós megítélését – akár pozitív, akár negatív irányban. Kellett idő ahhoz, hogy ezt megtanuljam a helyén kezelni. Igaz, megtiszteltetés a miniszterelnök vejének lenni, és egyben inspiráló személynek tartom Orbán Viktort, de az üzleti élet önálló szereplőjeként nem azzal a gondolattal kelek fel reggel, hogy az apósom a miniszterelnök” – mondta Tiborcz, hozzátéve: „Szerencsésnek mondhatom magam, hogy jó családból származom, az édesapám egy orvosdinasztia tagja, ő maga is orvos, de amióta az eszemet tudom, mindig is vállalkoztak az édesanyámmal. Volt honnan örökölni ezt a szellemiséget, az első cégemet már egyetemistaként létrehoztam.”

 

 

 





 





Ezeket olvastad már?
A baloldalnak be kell fizetnie az ÁSZ-bírságot

A baloldalnak be kell fizetnie az ÁSZ-bírságot

Orbán Viktor: Magyarországnak különösen fontos, hogy ne legyen háború

Orbán Viktor: Magyarországnak különösen fontos, hogy ne legyen háború

Ijesztő jelenetek: Az utasszállító szélvédője a levegőben repedt meg, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Ijesztő jelenetek: Az utasszállító szélvédője a levegőben repedt meg, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Kollégái unszolására ment orvoshoz, kiderült halálos beteg

Kollégái unszolására ment orvoshoz, kiderült halálos beteg

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás