"Kérdezgeti, hol az apukája" – 5 éves kislánya keresi a 26 évesen elhunyt magyar mentőst





26 éves mentős szenvedett halálos balesetet Karcag és Püspökladány között. P. István az életmentést tekintette hivatásának, de a kamionnal való ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy rajta már nem lehetett segíteni.



Megosztás
Szerző: Kóré Károly
Létrehozva: 2023.10.21.
család erő munka élet

István két dolgot szeretett igazán a családja mellett: a hivatását, a mentőzést, és a tuningolt autókat. A 26 éves férfi boldog házasságban élt Mónikával, és már az első gyermekük is megszületett. Az ötéves Anna óvodába jár. Egy igazi cserfes, életvidám, mindig mosolygó kislány, aki a rajongásig szerette édesapját.

Pocsai István mentős
Istvánon nem tudtak a bajtársai segíteni

 

Még nem ismerjük a baleset pontos részleteit, ezért mi is a hírekből tájékozódunk. Hamarosan megkapjuk a rendőrségtől a hivatalos értesítést

 – mondta lapunknak István egyik közeli hozzátartozója, és hozzáette: erőt gyűjtött, így képes volt megnézni a baleset helyszínén készült fotókat. Elképzelni sem tudja, hogy törhetett össze a fiatal férfi gépkocsija a felismerhetetlenségig.

Anna hiányolja az édesapját, és kérdezgeti, hol van

– árulta el a családtag.
A mentős csütörtökön éppen a munkából igyekezett haza autóval, amikor egy kamionnal ütközött. A személygépkocsi kettészakadt és kigyulladt. A mentősnek esélye sem volt a túlélésre, így a helyszínre érkező bajtársai csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Istvánt rengetegen gyászolják. Lakhelye, Püspökladány egyik fő közösségi helyén, a Charlie kocsmában szombaton megemlékezést tartanak a barátok a mentős tiszteletére.

Nincs igazából annyi szó, ami elég lenne rá. Imádta a családját, a hivatását. Szeretett másokon segíteni. Tele volt tervekkel. Az autója volt élete munkája. Azt tervezte, eladja, és egy Nissan S13-at vesz helyette. Nagyon sok képet küldött arról, milyenné szeretné átalakítani. Már a bodykitről (karosszéria) is fotókat osztott meg velem. Egy hihetetlenül értékes ember volt

 – osztotta meg lapunkkal gondolatait István egyik közeli ismerőse, Veronika.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás