
Újabb fontos bejelentés történt az Otthon Start Programról – erről mindenkinek tudnia kell!
Kedvező változást történt az Otthon Start Programban.
Amint a tudósok megpillantották a pók különleges mintázatát, rögtön tudták, hogy kiről kell elnevezniük.
Kevés olyan élőlény van a világon, amitől annyira rettegnek az emberek, mint a pókoktól. Sokan már akkor is kirohannak a házból, ha egy egészen aprócska pókocskát meglátnak. Persze vannak közöttük olyan példányok is, amik nem csupán rémisztőek, de veszélyesek is, bár ezek általában nem támadnak csak úgy ok nélkül, hiszen a legtöbb fél az embertől.
Mindig hatalmas dolognak számít, ha a tudósok egy új állatfajt fedeznek fel a Földön, főleg manapság, mikor sajnos elég sok a kihalás szélére kerül. A legveszélyesebb élőlények hazájában, Ausztráliában most sikerült egy új pókfajt találni, ráadásul egyáltalán nem volt gondjuk a szakembereknek azzal, hogy elnevezzék.
A pókon látható, különleges, fehér mintázat egyből a Tom Hardy főszereplésével készült Venom című filmet juttatta a tudósok eszébe, ezért elnevezték az új fajt Venomius tomhardyi-nak.
A Venom című képregényfilmet 2018-ban mutatták be és gigantikus sikert aratott, de a karaktert előtte is láthattuk már a Tobey Maguire-féle Pókember 3-ban. Úgy tűnik, hogy a felfedezéshez köthető négy szakember, Giullia Rossi, Pedro Castanheira, Volker Framenau és Renner Baptista nagy rajongója Tom Hardy alakításának.
Itt lehet megtekinteni, hogy néz ki a Venomius tomhardyi.
Ugyan a Venomius tomhardyi elnevezés alapján úgy tűnhet, hogy egy mérgező pókfajról van szó, de valójában nem az. Az egyelőre még kérdéses, hogy vajon mit szól ehhez a megtiszteltetéshez Tom Hardy. Egyébként ennek köszönhetően egy olyan ikon nyomdokaiba lépett, mint Harrison Ford, akiről egy kígyófajt neveztek el.
Kedvező változást történt az Otthon Start Programban.
„Az ilyen embert hívják ripacsnak.”
Erősödik az elveszett földalatti város elmélete.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.