RETRO RÁDIÓ

Novák Katalin: „Mi nők tartsunk össze az ENSZ-ben is, a világban is”





Magyarország köztársasági elnöke több fontos és elismert nővel is találkozott.



Megosztás
Szerző: K.C.
Létrehozva: 2023.09.21.
Módosítva: 2023.09.21.
Novák Katalin köztársasági elnök feminizmus összetartás

Novák Katalin Magyarország történetének első női köztársasági elnöke lett, így fontos számára, hogy kiálljon nő társai érdekei mellett. Nemrég Facebook-oldalán egy világméretű összefogásra szólított fel minden fiatal lányt, nőt és asszonyt. 

Novák Katalin

A mélyre ható sorokat az váltotta ki Novák Katalinból, hogy nemrég részt vett az ENSZ-közgyűlésen, és azt tapasztalta, hogy több száz delegációvezető közül mindössze alig hatan voltak női elnökök. 

„Mi nők tartsunk össze az ENSZ-ben is, a világban is. Több nőre van szükség a közéletben. Ez nem csak Magyarországra igaz. Az ENSZ-közgyűlésen a közel kétszáz delegációvezetőből mindösszesen hatan voltunk női elnökök. Egyeztettem is a szlovén, a moldáv, a perui és a szlovák elnök asszonyokkal, akik közül én szólalhattam fel idén nőként először az általános vitán. Még jó, hogy olyan női vezetők is vannak, mint Giorgia Meloni. Az ENSZ-közgyűlés elnöke külön találkozóra invitált bennünket női vezetőket, és azon az ENSZ-rendezvényen is a nők helyzetének javítása volt a téma, ahol egyedüli női államfőként vettem részt Matild belga és Ránija jordán királynék, valamint Natalie Portman ENSZ jószolgálati nagykövet társaságában. Egy szó mint száz, sok még a teendőnk, hogy országainkban mind több lehetőséget kapjanak a nők a közéletben. Ezért is hívom a világ női vezetőit Magyarországra 2024 őszén” – írta Novák Katalin Facebook-oldalán. Bejegyzésében pedig több képet is megosztott olyan ismert női személyiségekről, akikkel volt szerencséje találkozni. 

„Minden cselekedete »aranyat ér«! Minden szavára oda kell figyelnie a kormányunk tagjainak is !« – írta az egyik hozzászóló. 

„Ölelés, Katalin” – tette hozzá egy másik. 





 





Ezeket olvastad már?
„Már meg sem lepődünk az ilyenen" – Hihetetlen, milyen állat szaladgált a 4-6-os villamoson

„Már meg sem lepődünk az ilyenen" – Hihetetlen, milyen állat szaladgált a 4-6-os villamoson

„Fogságba estem!” – Kétségbeesve hívta családját a hét éve eltűnt nő

„Fogságba estem!” – Kétségbeesve hívta családját a hét éve eltűnt nő

Baj van a népszerű gyógyszerrel, azonnal kivonták a forgalomból

Baj van a népszerű gyógyszerrel, azonnal kivonták a forgalomból

Drága baklövés a város szívében: a befejezetlen Biodóm Karácsony Gergely legnagyobb pazarlása – fotók

Drága baklövés a város szívében: a befejezetlen Biodóm Karácsony Gergely legnagyobb pazarlása – fotók

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás