Wolf Kati néhány hónapja zökkent csak vissza az élete a régihez hasonló kerékvágásba, azóta viszont tele van tervekkel.

A Jóisten tanítása

– A koronavírus-járvány rendkívül nyomasztó hatással volt az életemre. Hiszek benne, hogy a rossz dolgok azért történnek velünk, mert a Jóisten azt szeretné, ha általuk tanulnánk, de az igazság az, hogy én úgy érzem, már a koronavírus előtt is tisztában voltam a család, az együtt töltött minőségi idő fontosságával, és mindazzal, amire sokan a pandémiás helyzet miatt ébredtek rá. Szerettem volna ezt a leckét kihagyni az életemből, ugyanis nagyon szeretem a pörgést, és nem viseltem könnyen a tétlenséget. A koncertjeim elmaradtak, az énekóráimat pedig csak online tarthattam meg, ami nem volt könnyű, hiszen a tanárnak ilyenkor fizikailag ott kellene lennie a diákja közelében – mondta el a Metropolnak Wolf Kati.

Öröm az ürömben

Az énekesnő azonban híres arról, hogy rendkívül pozitív a szemlélete, így a nehéz helyzetből is igyekezett kihozni a legjobbat.

– Rengeteg időt töltöttem együtt a lányaimmal, akikkel eddig is szoros volt a kapcsolatom, de most még inkább azzá vált. Emellett édesapámmal egy régi közös álmunkat is valóra váltottuk: elkészítettük az első közös gyereklemezünket, a Gyerekszájat, amit a vírushelyzet előtt mindig halogattunk. Így hát volt azért öröm is az ürömben – árulta el mosolyogva Kati.

Erős mezőny

A Dal 2021 zsűritagja elárulta, hogy társaival nagyon jó csapatot alkotnak, és alig várják, hogy az élő adások elkezdődjenek. Az viszont, hogy szakmailag működik közöttük a kémia, már a produkciók kiválogatásánál kiderült.

– A dalokat nem csak mi négyen, hanem egy szakmai csapattal válogattuk ki. Több mint háromszáz pályamű érkezett, és annyit elárulhatok, hogy nagyon erős volt a mezőny. Bizony akadtak pillanatok, amikor négyen négyfélét gondoltunk egy adott produkcióról. Roppantul élveztem ezt a műhelymunkát, a véleményünk ütköztetését. Bizton állíthatom, hogy sikerült kiválasztanunk a negyven legjobb produkciót. Az élő adások persze tartogatnak még meglepetéseket, hiszen rengeteg tényezőn múlik, hogy a versenyzők hogyan tudják előadni élő adásban, kamerák előtt a dalukat.

Örömmel vállalta a zsűrizést (Fotó: Metropol/SzL)