Weisz Fanni most utoljára a TV2 Mokka című műsorában mondta el édesanyja tolmácsolásával, hogy beadta a válókeresetet volt férje, Hajmásy Péter ellen. A fotómodell elég ingerült volt, már nagyon nem szeretne erről az ügyről többet beszélni. Igyekszik jókedvű lenni és visszatérni régi önmagához, amiben édesanyja is támogatja.

Nem volt könnyű, de vége van

Igen, végre sikerült megállapodnunk. Én beadtam a válópert. Most utoljára elmondom, csak nektek. Mindenki kíváncsi erre, hogy mi, hogyan alakul. Vége ennek a szakasznak, továbbnézünk előre” – kezdte az interjú elején Fanni.

Nem volt egyszerű, de sikerült elérnem” – tette hozzá a fotómodell. Fanni azt is elárulta, hogy ő a szakítás után rögtön el akart válni, csak nem sikerült egyből megállapodásra jutniuk. „Amikor eljöttem, akkor el akartam már válni. Mire várjak? Csak az volt a lényeg, hogy sikerüljön megállapodni. Nem hagyhattam így. Persze, el kell válni, hát egy éve külön élünk” – zárta a témát Fanni.

Ám nem ez az egyetlen jó hír a modell számára

Öt év után végre az édesanyjával is sikerült rendeznie a viszonyát olyannyira, hogy nemrég közösen Ciprusra utaztak, amolyan „csajos” nyaralásra. Bármilyen meglepő is, de nekik ez nagyon ritkán adatott meg az évek során, így ez egy nagyon különleges alkalom volt számukra.