Az énekesnő úgy érzi, jó helyen van, remek társsal az oldalán. Tóth Vera szerint a zene mindig is meghatározó része lesz az életének, de a jövőben mindezt ötvözné a gasztronómia és a vidék iránti szenvedélyével. Napjai harmóniában telnek párjával, Pauli Zoltánnal, akivel Palkonyán rendezkedtek be.

Az énekesnő most Budapest és Palkonya között ingázik, és hol párja gasztronómiai vállalkozásában segít, hol énekesi pályáját építi tovább.

A kettősség ellenére Tóth Vera úgy érzi, minden jó

A karrieremben a nagykoncertekre koncentrálok, inkább szeretnék kevesebb koncertet adni, de abból olyat, aminek elképesztő ereje van. A koncertek mellett – a jövőben – a hét többi napján pedig a fűszerkertem szeretném gondozgatni Palkonyán. Még nem tudom megvalósítani, hogy ez már most így legyen. Sok minden szólít még Pestre, egy fűszerkert pedig folyamatos gondozást, törődést igényel. Szerintem 10 év múlva fogok eljutni abba az élethelyzetbe, hogy ez a kettő egymás mellett működni tudjon. Persze az is jó lenne, ha abban a kertecskében már egy-két pulya is szaladgálna akkor körülöttem. Ez a téma már ki van dobva az univerzumba, jön, amikor jön” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Tóth Vera, aki úgy érzi, most még sok kompromisszumot kell kötnie, hogy a kétlaki élet működjön.

Tóth Vera elárulta! A gyerekkérdés már ki van lőve az univerzumba (Fotó: DFP)

„236 km a távolság, van, hogy egy héten háromszor is megteszem oda-vissza. Olyankor már fáraszt a sok utazás. Ugyanakkor mégis azt mondom, hogy egy ilyen élethelyzetet érdemes teremteni, amelybe minden belefér. Amelyben megvan a helye és ideje mindennek. Nekem ez most megvan, igaz, tartom is magamat a naptáramhoz, a rendszeremhez. Nem vagyok hajlandó ebből engedni” – árulta el harmóniája titkát Tóth Vera Kende-Hofherr Krisztinának a Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei című műsorban.