RETRO RÁDIÓ

Ettől gyengült el Stohl András





Szerencsére amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is a gyengeség. Komolyabb tünetet pedig nem váltott ki nála az első oltás.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.08.

Stohl Andrást beoltották, egy enyhe tünetet leszámítva nem váltott ki nála komoly immunválaszt.

– Reggel nyolckor beoltottak, Pfizer-vakcinát kaptam. Teljesen jól voltam, semmilyen gondot nem okozott, csak másnap, pénteken tapasztaltam egy kis gyengeséget, de izomfájdalom nem volt, nem lázasodtam be, sőt még az oltás helyét sem éreztem. Nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam, és hamarosan kialakul a szervezetemben a koronavírus elleni védettség – mondta a színész a Borsnak, aki elárulta, mi lesz az első dolga, amikor a kezében tartja a várva várt oltási igazol­ványát.

Stohl András egy oltáson túl, igazolványra várva (Fotó: TV2)

– Más külföldi utat tervez, koncertre vagy moziba menne, számomra az okozná a legnagyobb örömet, ha végre beülhetnék a színházba, és megnézhetném a barátom előadását, amire a járvány miatt eddig nem kerülhetett sor – mondta a Mintaapák sztárja.

Lesz izgalom bőven

Hétfőn egyébként folytatódik a TV2 Mintaapák című sorozata, amelyről András titokzatosan csak annyit árult el, izgalmakból az idei évadban sem lesz hiány, olykor akár tettlegességig is fajulhat egy-egy vita.

 





Ezeket olvastad már?
„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás