Hajdú Péter szerelme nem is vette volna komolyan a tüneteit, de párja addig győzködte őt, amíg rá nem állt, hogy orvoshoz forduljanak. Ez volt Eszter szerencséje, ugyanis megrepedt a petevezetéke, és a kialakult hasüregi vérzés könnyen az életébe kerülhetett volna – értesült a Blikk.

25 évesen elfogadni a tényt és szembesülni azzal, hogy méhen kívüli terhességed van és az életed is veszélyben forog, nem könnyű. Az első kérdésünk természetesen az volt, hogy ha eltávolítják az egyik petevezetékem, lehetek-e még anya”– mondta Eszter.

A történtek Hajdú Pétert is megviselték, de párjával együtt bizakodó.

Az orvosok megnyugtattak, hogy páros szervről van szó, így egy petevezetékkel is lehet kisbabánk” – mondta Hajdú Péter.

Esztert mostanra azóta hazaengedték a kórházból, azonban az átéltek a lelki traumával is meg kell birkóznia.

Csak utólag fogtam fel, min is mentünk keresztül. Péter megmentette az életemet. Ha nem veszekszik velem, hogy menjünk be a kórházba, nem élem meg a hétvégét. És amit utána tett értem, amilyen türelemmel és szeretettel ápolt, mintha őt nem érte volna ugyanakkora veszteség”– mesélte Eszter, aki nagyon hálás a párjának.