RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő vallomás Charlie-tól: Nemcsak énekes vagyok!





2006 óta a Petőfi Zenei Díj egyik fénypontja az Életmű-díj átadása. 2016-ban Bereményi Géza, 2017-ben Demjén Ferenc, 2018-ban Tátrai Tibor, majd Nagy Feró vehette át az elismerést. Idén Horváth Charlie kapja a Petőfi szobrot.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.22.
kitüntetés

„1964 óta muzsikálok, ezt a díjat nem én kapom, hanem az a család, amellyel közösen alkotok, zenélek. Mert mi egy család vagyunk„ – mondta a Borsnak Horváth Charlie. „Én nem vagyok énekes. Zenész vagyok, játszom trombitán, kongán, pozanon, gitáron. Mindig zenekarban gondolkodtam, játszottam a Decca, az Olympia, a Generál együttesben, a Tátrai Bandben, és persze a Charlie Bandben, ami a mai napig aktívan működik. Szerencsém volt, mert mindig a legjobbakkal játszhattam. A pályafutásom során nagyon sok díjat kaptam annak ellenére, hogy sosem díjakért dolgoztam, egyszerűen csináltam, amit szeretek, amihez értek. Az elismerés persze nagyon fontos. Köszönöm azoknak, akik rám gondoltak, és nekem szánták ezt a fontos díjat” - jelentette ki a lapnak a rocker.

A Petőfi Zenei Díj átadóján sajnos nem énekelhetnek közönség előtt a díjazottak, ennek ellenére a szervezők igyekeztek olyan körülményeket kialakítani, hogy kárpótolják az előadókat és a nézőket is.

„Kerestük a legjobb megoldást arra, hogy méltó körülmények között pótoljuk a 2020-as Petőfi Zenei Díjat, végül a VOLT Produkció szervezőcsapatával közösen döntöttünk úgy, hogy biztonságos körülmények között, stúdióban rendezzük meg a gálát azzal az elvárással, hogy a megszokott színvonalat és kínálatot vigyük képernyőre„ – mondta el Medvegy Anikó, a Petőfi TV csatornaigazgatója az MTI-nek.





Ezeket olvastad már?
„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás