Vajna Tímea korábban nagyon szeretett volna egy saját kisbabát, ám Andy Vajna halála óta letett róla. Ehhez a döntéséhez valószínűleg a többszörös kudarcok is közrejátszottak. Ám sokan nem akarják megérteni az özvegy érzéseit. és rendszerint hideget és meleget is kap a gyerekvállalás kapcsán. Most azonban tiszta vizet öntött a pohárba, és megnyílt közösségi oldalán.

„Egyik barátom sem unszol a gyerekvállalással. Most az a fontos, hogy megtaláljam a lelki békémet, nyugalmamat, a rengeteg fájdalom, harc és stressz után, ami lassan három éve folyik. Valamint először szeretném megteremteni a megfelelő környezetet. Biztosan elvetélnék, ha nincs meg a kellő nyugalom. Soha nem szülnék érdekből…” – írta az Instagram-sztorijában Timi, aki elárulta azt is, hogy milyen egészségügyi problémák akadályozzák a lelki gondok mellett.

„Nekem sokkal fontosabb a pici lelke, és hogy szerető családba szülessen, valamint nekem is endometriózisom van. és a stressz sajnos egyéb más dolgokat is okozott. Mindennek szépen eljön majd az ideje, ha már így alakult az életem… Az endometriózis miatt folyamatosan fogamzásgátlót kell szednem, hogy ne ájuljak el az erős fájdalomtól havonta. Eddig még nem próbáltam teherbe esni. Majd ha úgy érzem… Teljes szívvel és lélekkel… Nyugalomban” – idézte Vajna Tímea szavait az ACNews.