Kárász Róbert múlt hét pénteken, egy parasztház padlásterére próbált feljutni, amikor négy méterről a földre zuhant. A siófoki kórházban alapos kivizsgálást követően kiderült, egyetlen csontja sem tört el, azonban bal karját rögzíteni kellett.

Még most is kínzó fájdalmaim vannak, de hősiesen és férfihoz illő módon küzdök vele – kezdte a tévés a Borsnak.

Erős gyógyszereket írtak fel a siófoki kórházban. Türelmes vagyok, mert tudom, egy ilyen zuhanást csak kevesen úsznak meg ennyivel. Még az orvosok is rácsodálkoztak, hogy nem tört a csontom. Hiszem, hogy az angyalok vigyáztak rám, és a Jóisten is velem volt – mondta Kárász.

A baleset részletei, és hogy mit érzett a zuhanás pillanatában a műsorvezető, a Bors csütörtöki számában olvasható.