Hat órán át tartott az előzetes letartóztatásról szóló tárgyalás, ahol Curtis testvérét, Sz. Lajost, valamint L. Istvánt a gyilkosság elkövetésével gyanúsítják, harmadik társukat, H. Lászlót pedig felbujtással a Katzenbach Imre ellen elkövetett gyilkossággal kapcsolatban.

A maratoni tárgyalás után az épületből kilépve dr. Zamecsnik Tamás, Sz. Lajos védője a Blikknek azt mondta, hogy amit eddig megismert a gyanúsításból, az egy összefüggéstelen koholmány, ennek ellenére a nyomozási bíró egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, de – mint fogalmazott – ki fog derülni az igazság.

Sz. Lajos, az egyik gyanúsított (Fotó: Metropol)

A volt labdarúgót és edzőt hosszú évekig keresték, majd tavaly októberben találták meg holtan egy vadászbirtokon. Az ügy két napja vett váratlan fordulatot, mikor a TEK lecsapott a három új gyanúsítottra, sokan – talán nem alaptalanul – vádalkut sejtenek a fejlemények mögött.

E szerint az MTK egykori labdarúgója különböző gazdasági bűncselekményekben vett részt strómanként, majd a főnökei 500 millió forintjával meglépett, és meg is zsarolta őket azzal, hogy vagy benyelik merész tettét, vagy kipakol a hatóságoknak. A portál úgy tudja, a 2009-ben eltűnt Katzenbach Imre közeli barátja volt H. Attilának, ezért a sportoló semmire nem gyanakodott, amikor meghívást kapott a vadászbirtokára. A pörköltfőzés és pálinkázás azonban elmaradt, ugyanis H. László megbízására H. Attila kiadta a parancsot a sportoló likvidálására.

Katzenbach Imre holttestét tavaly ősszel találták meg (Fotó: Bors)

Különös egyezés

H. Attila jelenleg is a 4,5 éves szabadságvesztését tölti gazdasági bűncselekmények miatt. A szombathelyi börtönből a fővárosba szállították, és fura módon éppen azon a napon kapták el a Terrorelhárítási Központ munkatársai H. Lászlót és Curtis testvérét, Sz. Lajost, valamint L. Istvánt.

A Borsnak arról beszélt az egyik barát: nem kizárt, hogy a férfi vádalkut köthetett, ezért lehet egyezés a két eset között.

Cserben hagyta a barátját

Az a pletyka is járja, hogy nem csak ez áll a háttérben. Állítólag H. Attila megkérte H. Lászlót, hogy amíg ő a rácsok mögül nem tudja anyagilag támogatni a családját, László tegye meg helyette. A kérésnek azonban a férfi nem tett eleget, ezen pedig Attila, a vadászbirtok tulajdonosa bedühödött. Pedig korábban nemcsak vele ápolt remek kapcsolatot, hanem Curtis testvérével is, aki többször is járt H. Attila birtokán, sőt évekig mindenhová követte, amolyan személyes testőre volt. Megbíztak egymásban, szoros barátságot ápoltak.