Bizonytalan bulik

– Most tettem le a telefont, lemondtak egy márciusi bulinkat is – kezdte Illés Attila. A zenész azt mondja, több rendezvényszervezővel beszélt és a legtöbben még nem mernek nagyobb koncerteket tervezni, mondván, ki tudja, milyen lesz a vírushelyzet és az emberekből mikor tűnik el a félelem. – Máskor januárban már kezdődik a nagy szervezkedés, egyeztetés egész évre, ez most nincs – mondta szomorúan az Eldorado zenésze, aki feleségével együtt szokott fellépni.

„Ez az életünk”

– Nagyon nehéz volt az elmúlt két év emiatt – vette át a szót Alexandra, a formáció énekesnője. – Mai napig sírógörcseim vannak. Nekünk a fellépés az életünk, nagyon hiányzik. A járvány elején sok bántást kaptak a zenészek, mikor panaszkodtak, hogy nincsenek fellépések. Olyan kommentek voltak, hogy miért nem mennek el a zenészek dolgozni. Ez nem így megy, a zenélés nem csak egy munka vagy pénzkereset, ez egy életforma, egy szerelem – tette hozzá Alexandra. – A közönség és a fellépések elvesztését leginkább egy szakításhoz tudom hasonlítani érzésben – tette hozzá a férje.

Állandóság a változásban

A házaspár szerencsés, mert mindkettőjüknek van civil munkája, így anyagilag nem kerültek nehéz helyzetbe. Lelkileg azonban annál inkább. – Most írtuk meg az első szomorú dalunkat Most ébredj fel címmel. Rengeteg zenénk van, de ilyen „sötétet” még nem csináltunk. Most ilyen a lelkiállapotunk – mondta Attila. – Eddig az ihlet sem jött. Arra is rájöttünk, hogy ha már élőben nem találkozhatunk a közönséggel, online kell ezt megoldani. Elkezdtünk ráerősíteni a közösségi oldalakon lévő jelenlétre, ezt a dalunkat pont ma toljuk ki a Spotifyra, az iTunesra, a Deeze-re. Most ilyen világot élünk – magyarázta az Eldorado együttes tagja, aki azonban egy dolgon nem változtatott. – Mikor hétvégén felléptünk, a kislányunk a nagyszüleinél volt. Most is átvisszük őt, szeret ott lenni, és nem szeretnénk, ha kiesne a megszokásból. Nagyon reméljük ugyanis, hogy hamarosan megint színpadon állhatunk minden hétvégén!

Remélik, hogy hamarosan megint tele lesznek fellépéssel – Fotó: Eldorádó

Kordáék januárra nem vállaltak fellépést

A Korda György–Balázs Klári házaspár hazánk egyik legnépszerűbb duója, folyamatosan tele vannak fellépéssel. A járvány hatásait azonban ők is megérzik. „A nyarunk nagyon erős volt szakmailag, sokat koncerteztünk, de a bulikon is igyekeztünk kerülni a nagy tömeget, mindenkitől tartottuk a távolságot. Aki túl szeretné élni ezt az időszakot, az mást nem is tehet véleményem szerint.” – mondta Balázs Klári november végén a Borsnak, hozzátéve, hogy januárra nem vállaltak fellépést, pihenni szeretnének. „Már hallani a szakmában olyan hangokat, hogy a szervezők kezdik halasztani a bulikat. Mi mindenesetre tartjuk magunkat az előre megbeszéltekhez, és reméljük, hogy nem lesz megint olyan zárás, mint amilyen tavasszal volt – tette hozzá az énekesnő.

Januárban pihennek – Fotó: BORS

Tolódik a nagy Neoton-koncert

Csepregi Éva sem panaszkodhatott, amikor lehetett koncertezni, a Neoton rengeteg felkérést kapott. Ám nagy vágyáról le kellett mondania, remélhetőleg csak átmenetileg. „Eredetileg 2020. október 17-én került volna megrendezésre a nagy Aréna-koncertünk, aztán 2021-ben is volt egy dátum, de végül a menedzsment és a zenekar közös döntése alapján 2022. október 22-ét tűztük ki a végső dátumnak. Szép ajándék lesz, hiszen aznap ünnepelem a születésnapomat. Persze van bennünk némi szomorúság, hogy a pandémia miatt ennyit tolódik az Aréna-koncert, de már nagyon várjuk, hogy együtt bulizzunk a közönséggel” – fogalmazott Éva.

Októberre halasztották a nagykoncertet – Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe
Képen: Csepregi Éva