
Megszólalt a Demjén Ferenc film rendezője, exkluzív titkot árult el
Elárulta a film sikerének a titkát.
Rekordnézettséget ért el a tavaly decemberi premier óta a Hogyan tudnék élni nélküled? című film és úgy tűnik, a szerelemvonat féktelenül vágtat tovább, túl a 750 ezredik mozijegyen. A Demjén Ferenc slágereit felvonultató romantikus vígjáték a rendszerváltás óta eltelt időszak legnézettebb magyar filmje a hazai mozikban. Ráadásul még az is megtörténhet, hogy a filmbeli Kuplung Zenekar életre kel és a pillanatok alatt 25 ezresre nőtt rajongói tábor eléri, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? sztárszereplői koncertezzenek az Arénában!

Orosz Dénes rendező a Borsnak árulta el egy exkluzív interjú során, minek is köszönhető, hogy minden korosztályban egyaránt bomba sikert arat a film.
„Az alap mindenképpen Demjén Ferenc és az ő dalai. Hasonlóan a Beatleshez, ezek beszivárognak még az anyaméhbe is, azoknak is ismerősek, akik nem hallgatták direkt. A másik ok, hogy az emberek szeretik a zenés filmeket, a musical műfajt. Benne vannak a sikerben a fiatal színészek, a jó kémia is, és amivel még mi sem számoltunk: sokak számára az ifjúságukat hozza vissza, azt élik vele újra. Az egész film egy szerencsés vegyhatás eredménye, amikor minden szépen összeáll. Természetesen a történet, a színészi játék mind kell a sikerhez. És kellett Kirády Attila producer kitartása, aki kezdettől gründolta a projektet” – árulta el Orosz Dénes, a rendező.
További exkluzív részleteket a filmről a Bors cikkében olvashattok.
Top hírek


Britney Spears segítette Herceg Erika karrierjét: „Nem tudom, hogy ezt elmesélhetem-e kamerák előtt…”
Herceg Erika meghökkentő emléket idézett fel Britney-ről.

Miló Viki és a Házasság első látásra Danija összejöttek? Kármen exférje végre megszólalt a kapcsolatukról
A nézők már alig várták, hogy valamelyikük színt valljon.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre