Gelencsér Tímea saját bevallása szerint jegyet váltott a balsorsvonatra, folyamatosan olyan szituációkba keveredik ugyanis, amiket messziről szeretne elkerülni.
Gelencsér Timinek itt még több oka volt mosolyogni (Fotó: Facebook)
A Dancing with the Stars első szériájának győztesét az is nagyon megviselte, hogy a minap véletlenül összetörte a telefonjának a kijelzőjét (bár legalább a készülék kamerája nem sérült). Timi pontosan tudja, hogy mások nem igazán akadnának fenn egy ilyenen, ő viszont 24 órán keresztül elérhető Instagram-történetében hosszasan ecsetelte, hogy neveltetése alapján úgy gondolja, amiért pénzt adtunk ki, arra vigyáznunk kell.
„Kudarcot vallottam” – sóhajtott Timi, aki azt is elárulta, hogyan történt a telefonját ért baleset.
Az egykori szépségkirálynő épp kedvenc konditermében készült edzeni egy kiadósat, amikor a szekrénye bezárása közben kiesett a kezéből a mobil, és köldökmagasságból a földre zuhant. Sajnos elkerülhetetlen volt, hogy betörjön a készüléke Timi szerint, aki most azt igyekszik megtanulni, hogy kell gyorsabban túllendülni az ilyen kellemetlenségeken.
Alapvetően optimista
A Miss World Hungary 2016-os győztesének reakciója azért is meglepő kissé, mert nemrég ő adott tanácsot a követőinek a klasszikusnak számító „a pohár félig tele vagy félig üres” kérdésben. Egészen pontosan ezt írta:
„Ha félig üresnek látod a poharat, öntsd át egy kisebb pohárba, és fejezd be a nyavalygást!”
Bár ez elméletben egyszerűen kivitelezhetőnek hangzik, úgy tűnik, a mindennapokban már nem is olyan egyszerű betartani, amikor sorra érnek minket a bosszúságok.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
A Frizbi TV műsorvezetője jó ideje és konzekvensen áll ki Magyarország kormánya és Orbán Viktor békepárti politikája mellett. Ugyanakkor, videóiban és posztjaiban gyakran figyelmeztet a Tisza Párt feltűnésében rejlő egyértelmű veszélyekre. Hajdú Péter a választás előtt még egyszer kéri a választópolgárokat, hogy döntsenek jól vasárnap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.