
Lélegzetelállító show-t láthattunk A Nagy Duett színpadán – Galéria
Mutatjuk a legjobb pillanatokat!
A lesújtó hírt a banda közölte a hivatalos honlapján.
Szörnyű hír a rock rajongóinak: 77 éves korában elhunyt Randy Meisner, az Eagles egyik alapító tagja. A basszusgitáros halálhíre sajnos nem kacsa, azt a zenekar is megerősítette a honlapján.

A legendás együttes egykori basszusgitárosa és énekese szerdán Los Angelesben halt meg krónikus tüdőbetegsége szövődményeinek következtében – olvasható az Eagles csütörtökön kiadott közleményében. Randy Meisner elsősorban gitáros volt, de például ő írta és énekelte a zenekar Take It To The Limit című balladáját.
Meisnert 1998-ban az Eagles többi tagjával együtt beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, a zenekara pedig halála után úgy emlékezett rá, mint „az Eagles szerves részére és a zenekar korai sikerének meghatározó alakjára”, de megemlékeznek elképesztő hangterjedelméről is.
Randy Meisner kétszer nősült, először még tizenévesen, összesen három gyermeke született. A zenész temetéséről később intézkednek – írja a Ladbible.

Mutatjuk a legjobb pillanatokat!

Lélegzetelállító volt A Nagy Duett ötödik élő adása.

A csinos színésznő nem sokat bízott a képzeletre...
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.