
Vasvári Vivi forró miniruhában ünnepel - Fotó
Szülővárosából jelentkezett be a sztáranyuka.
A terhesség teljesen megváltoztatta a kismamát.
Megváltozott étkezési szokásairól vallott Békefi Viki. A Sztárban sztár leszek korábbi győztese csak kapkodja a fejét, annyi minden megváltozott körülötte. Egyik pillanatról a másikra Feng Ya Ou barátnőjéből az énekes menyasszonya, majd felesége lett, most pedig már a kisbabájukat várja.

Viki világ életében figyelt az egészséges életmódra, természetesen ez így van most is. A Borsnak azonban elárulta, furcsa időpontokban kíván meg furcsa ételeket, s ilyenkor nem áll ellen a csábításnak.
„Nagyon mondja mindenki, de szerintem nem kell két ember adagját megenni, de hozzáteszem, nehéz megállni − kezdett bele a lapnak. − Gyakrabban vagyok éhes, de igyekszem többször keveset enni, nem pedig habzsolni. Fogyókúrázni biztosan nem fogok. Amit megkívánok, azt nyugodt szívvel megeszem. Lesz időm majd utána leadni a súlytöbbletet. Volt, hogy hajnali 3-kor szerettem volna gofrit enni, de ezt is mértékkel tettem. Öt napja például folyamatosan kakaót iszom bármi mellé, három napja pedig a kalácsot eszem gyakran, úgy, hogy egyébként nem vagyok édesszájú", mesélte nevetve az énekesnő, aki várandósan is dolgozik: színházi szerepei vannak, énekel és szinkronizál is.

Szülővárosából jelentkezett be a sztáranyuka.

A rajongók imádják Nórit.

Rácz-Gyuricza Dóra idei karácsonya ezért volt csendes.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.