RETRO RÁDIÓ

Most jött a hír! Turi György lemondott, ezt a levelet írta





Minden tisztségéről lemondott az edző, aki ellen egyre több úszó fogalmazott meg komoly vádakat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.25.
bántalmazás

Bombaként robbant Cseh László korábbi kijelentése, miután azt állította, Turi György fizikailag is bántalmazta őket. Az üggyel kapcsolatban azóta több sportoló is megszólalt, akik mind arról beszéltek, hogyan bántalmazta őket az edzőjük.

Pár perccel ezelőtt osztották meg a Magyar Úszó Szövetség – Magyar úszóválogatott Facebook-oldalán, hogy Turi György minden tisztségérő lemondott, amit Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke már el is fogadott.

„Ahogy azt megválasztásom napján is ígértem: a magyar úszósportban nincs helye a bántalmazás bármely formájának” – közölte Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke. „Bár kétségtelen tény, hogy a Turi György vezette Kőbánya SC fantasztikus sikereket ért el a medencében az elmúlt években, sőt évtizedekben, az egykori versenyzők megnyilatkozásai komoly árnyat vetnek az eredményekre. Éppen ezért tartom az egyetlen elfogadható döntésnek, hogy – még a vizsgálóbizottság jelentését megelőzően – Turi György vállalta a felelősséget, és távozott a szövetség szakmai alelnöki pozíciójából.”

A bizottság ettől függetlenül természetesen folytatja a munkáját, jelezte Wladár Sándor.

Semmiképp sem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy bármit is a szőnyeg alá kívánunk söpörni. A bizottságtól nem csupán az aktuális ügy kivizsgálását várjuk, de olyan ajánlások megtételét is, amelyek még komolyabb garanciákat adnak a felelősök megtalálására, a fiatal sportolók védelmére, illetve, ami szintén nagyon fontos, az áldozatok megsegítésére is” – áll az elnök nyilatkozatában.

Turi György levelét itt olvashatod el!

Megrázó őszinteséggel beszélt egykori edzőjéről Orsovai Péter is, aki azt állította, hogy az edzője szadista módon, szinte kéjjel verte őket.





Ezeket olvastad már?
„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Bejelentették: Magyarország a 2027-es öttusa-vb megrendezésére pályázik

Bejelentették: Magyarország a 2027-es öttusa-vb megrendezésére pályázik

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás