Egészen elképesztő, euforikus örömet szerzett a magyar futballkedvelők számára Fiola Attila, válogatottunk szélsője, aki pazar gólt szerzett a világbajnok franciák ellen, ami végül egy bravúros döntetlenre volt elegendő. A Szekszárdon született, de dunakömlődi illetőségű, 31 éves futballista a lefújás után a földöntúli örömét a családjával ünnepelte. Felesége, a Miskolcról származó Nikoletta kisfiukat, Dominikot Attila kezébe nyomta, az apa és gyermeke földöntúli boldogságba pedig még a képernyőkön keresztül is átsugárzott.

Fiola Attila

A lefújás után magához ölelte a kisfiát (Fotó: Mirko István/Magyar Nemzet)

„A gól pillanatában az egész pályafutásom lepergett előttem, a családomra, a barátaimra gondoltam, akik a nehéz pillanatokban mindig támogattak. Hála istennek, nagyszerűen játszott a csapat, kiváló eredményt értünk el. Ez volt életem egyik, ha nem a legszebb napja” – mondta az M4 Sportnak Fiola.

A korosztályos csapatokban még gólkirály is volt

Az édesapja után gyerekként maga is tűzoltónak készülő, nagy Arsenal-drukker kilencévesen kezdett csak el focizni. 15 évesen került a Paksi SE-be, ahol 19 évesen játszott először NB I-es bajnokit. Habár profi pályafutása során a franciák elleni mindössze a hetedik gólja volt (kettő a válogatottban, három bajnokin, kettő a Magyar Kupában), az U15-ben és U17-ben még csatárként volt gólkirály, később került hátrébb a középpályára, majd a védelembe. A válogatottban is játszott már jobb oldali belső védőt, jobbszélsőt, míg a mostani Eb-n balszélsőként remekel, vagyis egy igazi jolly joker.

Fiola az első félidő ráadásában talált be a világbajnoknakn (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Sokat szenvedett, most egyenlített vele szemben az élet

Fiola a 2016-os Eb előtt a norvégok elleni pótselejtezőn szakad combizommal segítette kijutni a tornára a csapatot. Franciaországban aztán az osztrákok elleni csoportmeccs végén súlyos sérülést szenvedett, majd három évnyi tortúra (részleges bokaszalag-szakadás, belső oldalszalag-sérülés, arccsont- és kézfejtörés, térdfájdalom) következett az életében, és még az is felvetődött, hogy abba kell hagynia a futballt. Végül a Barcelona orvosa segített helyrehozni a térdét.

A hatalmas szívéről, odaadásáról, zsiványságáról elhíresült védő leggyakrabban hangoztatott bölcselete: „Az élet ikszre játszik”. Úgy tűnik, a franciák elleni gólja mindenért kárpó­tolta őt.

„Azzal, hogy ismét kijutottunk az Eb-re, nagyjából kvittek vagyunk. Volt egy kemény időszak, amit alaposan megszenvedtem. Ha abból indulok ki, amondó vagyok, ha többel nem is, de eggyel még adós nekem a sors” – mondta még a torna előtt a Nemzeti Sportnak a Fityó becenévre hallgató, MOL Fehérvárt erősítő focista.

Szalay Editet alaposan meglepte a gólöröm (Fotó: Veres Viktor Nemzeti Sport)

Meglepték a hangulatfelelőst a gólörömmel

Emlékezetes pillanat marad a magyar–francia meccsről a magyar játékosok önfeledt gólöröme is. A nemzetközi kézilabda-döntőkön és most az Eb hazai meccsein is szpíkerként, illetve hangulatfelelősként dolgozó, a pálya szegletében egy pad mögött ülő Szalay Editet ugyanis lerohanták Fioláék. A fiatal hölgy éppen lehajolt a füleséért, mert a nagy izgalomban véletlenül kihúzta azt a központi rendszerből, és mire felnézett, a futballistáink már ott őrjöngtek előtte, a gólszerző földöntúli boldogságában, nemes egyszerűséggel le is söpört mindent az asztaláról. Editnek végül sikerült felocsúdnia a sokkból, és ökölbe szorított kézzel ő is megünnepelte a gólt.

Amikor rám rontottak a fiúk, először azt hittem, meghalok, és mikor rájöttem, hogy kik vannak ott, velük örültem. Nyilván nem volt kérdés, hogy együtt rezdülök a meccsel, de közben jönnek a kommentek, hogy nem is figyeltem, és azonnal távolítsanak el a pályáról… elképesztő amúgy… de nyilván próbálok nem foglalkozni vele” – írta a Facebookon az egyik hozzászólásában a szpíkerhölgy, akitől később Fiola egy kedves hangulatú videóban kért bocsánatot.