A vasárnapi PaksZTE bajnokin várhatóan középhátvéd lesz Böde Dániel, így jó eséllyel összecsaphat a hozzá hasonlóan robusztus Könyves Norberttel. Böde a DIGI Sport híradójának azt mondta: készen áll a csatára, és reméli, sikerül megállítania a belgrádi válogatott meccs hősét, akivel ha gyorsaságban nem is, fizikálisan fel tudja venni a harcot.

„A legutóbbi edzőmérkőzésen belső védő voltam, a bajnokin védekező középpályás, majd meglátjuk, a mester hol számít rám. Ez most egy új helyzet, ahogy öregszik az ember, úgy kerül egyre hátrébb. De ez nem újdonság számomra, mert ezeken a posztokon már játszottam, sőt itt kezdtem. Megpróbálom megállni a helyemet ezeken a posztokon is” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek Böde Dániel.

A gólszerzésért persze Böde továbbra is odavan, bárhol szerepel, szeretne a kapuba találni. „Ha védekező középpályást játszok, egész más a feladatom, de természetesen az ember minden meccsen gólt szeretne rúgni, vannak szögletek, aztán hátha az ember egyet-egyet be tud fejelni, vagy besodorni, vagy berúgni vagy bárhogy a labdát a kapuba juttatni” – fogalmazott Böde, aki jövő szombaton lesz 34 éves.

Böde külön szorít a tavasszal még Pakson, idén már Zalaegerszegen futballozó, első válogatott meccsén 31 évesen gólt szerző Könyves Norbertnek. ”Nagyon szurkoltam neki, mert még a mai napig visszajár Paksra, jó kapcsolatban vagyunk vele, most hétvégén ő is idelátogat, bízom benne, hogy most itt nem lesz annyira sikeres, mint előtte volt. ’Könyvi’ inkább a szélén szokott játszani, onnan jön befelé, én pedig szélső védő nem hiszem, hogy leszek, középen, a tengelyben – a kapusposzton kívül – bármit meg tudok oldani, legalábbis bízom benne. Ha mégis összejön, akkor egy Könyves-Böde csata mindenesetre pikáns lehet: fizikálisan még fel tudom venni vele a versenyt, ha gyorsaságban már nem is.

Bognár György vezetőedző érkezése óta két meccset is megnyert a csapat, továbbra is csak magyar játékosok bevetésével. A Böde-Könyves csatát előrevetítő Paks-Zalaegerszeg NB I-es bajnokit vasárnap rendezik.