Megszólalt Hámori Luca, így érzi magát a mérkőzés után

Széles mosollyal nyilatkozott Hámori Luca.



Megosztás
Szerző: K. C.
Létrehozva: 2024.08.04.
Módosítva: 2024.08.05.
Hámori Luca interjú Olimpia 2024 párizsi olimpia 2024

A nők 66 kilogrammos kategóriájában ötödik helyen végzett Hámori Luca nem érzett félelmet szombati olimpiai negyeddöntője előtt, melyet a szereplésével botrányt kavaró algériai Iman Heliffel vívott meg. Az afrikai bokszoló indulása óriási visszhangot váltott ki világszerte, mert a tavalyi világbajnokságról a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárta túl magas tesztoszteronszintje miatt, a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómája van.

231213_kma (11)
Fotó: Koncz Márton

Hámori Luca hősies küzdelmet vívott, amiben sajnos nem ő került ki győztesen. Ám egy nappal az ominózus mérkőzés után már boldogan, széles mosollyal adott interjút. A párizsi olimpián ötödik helyezést elérő ökölvívó, mint elárulta: jelenleg próbálja kizárni a külső tényezőket.

„Leginkább talán a "hálás" szó az, ami leír most mindent, ami bennem van. Nagyon sok mindenért lehetek hálás, egyrészt azért, hogy idáig eljutottam, hogy itt lehetek. Azért is, hogy sikerült kettő meccset nyernem. Azért, hogy ennyien vannak mögöttem és mindenki támogat, akár a nehéz helyzetekben is. Illetve, ez egy olyan élmény az életemben, ami nem biztos, hogy még egyszer megadatik” - fogalmazott a Team Hungary Youtube-csatornának adott interjújában Luca.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás