RETRO RÁDIÓ

Itt a harmadik érem is a mai napon! Bronzérmes a Kozák, Bodonyi duó





A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren a tokiói olimpián. A szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2021.08.03.
győzelem

A keddi döntőt a K-1 200 méter után aratott diadalát követően második aranyát szerző új-zélandi Lisa Carrington és társa, Caitlin Regal nyerte a lengyel Karolina Naja és Anna Pulawska előtt.

Az új-zélandiak szinte kilőttek a rajtból, ötven méter után már fél hajós előnyre tettek szert, s ezt csak növelték a táv hátralévő részében. Egyik magyar páros sem kezdett igazán jól, de Kozákék féltávnál már a harmadik helyen haladtak, Csipesék hetedikként lapátoltak az ellenőrző pontnál. A hajrához közeledve látszott, hogy Carringtonékat ezúttal nem lehet beérni - végül egy hajóhosszal előbb értek a célba, mint a riválisok -, mögöttük azonban nagy csata alakult ki az érmekért.

A lengyelek bírták a végét is, a friss Európa-bajnok Kozák és a szolnoki Bodonyi pedig a harmadik helyen ért be, közvetlenül a táv második felében javító honvédos duó, Csipes és Medveczky előtt.

A bronzérmes Bodonyi Dóra (b) és Kozák Danuta a női kajak párosok 500 méteres versenyének eredményhirdetésén Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Ferencváros ötszörös ötkarikás bajnoka, a 34 éves Kozák ebben a számban címvédőként indult a japán fővárosban, az öt arany és egy ezüst után a mostani az első olimpiai bronzérme.

Ez a tokiói magyar küldöttség kilencedik dobogós helye, a mérleg most 3 arany, 3 ezüst és 3 bronz.

A kajak-kenu versenyek szerdán folytatódnak.





Ezeket olvastad már?
„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás