A BHSE 34 éves sportolója, aki kilenc éve Londonban 66 kilósként ezüstérmes volt, az első fellépését mérkőzés nélkül megnyerte, mivel marokkói ellenfele koronavírus-fertőzés miatt már a mérlegelésen sem jelent meg, a negyeddöntőben pedig 3-1-re múlta felül a japán Jakubu Soheit.

„Soha ilyen dinamikus birkózóval még nem találkoztam, ráadásul nagyszerű a dobókészsége is. De úgy tűnik, a keddi fináléban hasonló ellenfelem lesz. Remélem, akkor is megoldom” – mondta a mérkőzést követően percekkel is levegő után kapkodó Lőrincz.

Lőrincz Tamás győzött és bejutott a döntőbe.
MTI/Kovács Tamás

„Sokan azt hiszik, milyen jó, hogy elmaradt az első meccs, pedig a marokkói tökéletes lett volna felhozó találkozónak. Így viszont a negyeddöntő volt az első fellépés, ami ettől nehézkessé vált, de Szöcsi átesett a holtponton” – mondta Sike András szövetségi kapitány, aki szerint óriási fegyvertény az iráni legyőzése, mert hihetetlenül gyors, dinamikus és sokoldalú birkózó, aki állásból is „akcióképes”.

A súlycsoport magyar világ- és Európa-bajnoka a keddi fináléban a kirgiz Akzsol Mahmudovval találkozik.