– A járvány elleni védekezés szakaszából átléptünk a gazdaság újraindításának időszakába. Ehhez új pénzügyi programokra van szükség, tovább támogatva a vállalkozásokat. A Széchenyi-kártya program új, Újraindítási, Go! elnevezésű konstrukcióival továbbra is kedvező, fix 0-0,5 százalékos kamatozású, államilag támogatott kölcsönhöz juthatnak a kkv-k – mondta a Magyar Nemzet megkeresésére Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója kiemelte: júliustól az újraindítási hitelprogramok váltják a cégek likviditásának megőrzését támogató kríziskonstrukciókat a Széchenyi-kártya-programban.

Orbán Viktor a Világgazdaság tegnapi konferenciáján bejelentette: a költségvetésnek ellensúlyoznia kell a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá! programjának kivezetését. Ehhez az állam kedvező, legfeljebb fél százalék kamatozású hitelkonstrukciókat biztosít, amelyek a mikro-, kis- és középvállalkozások újraindítását segítik.

Krisán László a részletekről elmondta: július 1-jétől négy új konstrukciót vehetnek igénybe a vállalkozások, szeptembertől pedig újabb kétféle termékkel bővül a Széchenyi-kártya-program.

Júliustól elérhető a Széchenyi Folyószámlahitel Go!, amely kétéves, 0,1 százalékos fix kamatozású, legfeljebb százmillió forintos hitelkeretet tesz elérhetővé a gazdaság szereplőinek.

Szintén rendkívül kedvező kamatozású termékként igényelhető a következő hónaptól a Széchenyi Likviditási Hitel Go!, amely szabadon felhasználható forgóeszközhitel. A maximum hároméves futamidejű hitel kamata fix nettó 0,2 százalék.

Számos hitelcélra használható fel a magasabb összegű, legfeljebb egymilliárd forintig igényelhető Széchenyi Beruházási Hitel Go! és az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Go!. Az újraindulást támogató, maximum tízéves futamidejű hitel kamata a futamidő végéig fix nettó 0,5 százalék. Felhasználható hitelkiváltásra és szinte minden beruházási típusú finanszírozásra.

A legnehezebb helyzetbe sodródott ágazatot segítő Széchenyi Turisztikai Kártya Go! maximum 250 millió forintos folyószámlahitel-keretet nyújt az érintett szereplőknek, a futamideje akár három év. A konstrukció szinte teljes egészében ingyenes, vagyis a nettó kamat, illetve egyéb díjtételek mértéke nullaszázalékos, és csupán a nettó kezességi díjat kell a vállalkozásoknak megfizetniük.

Széchenyi-kártya (Fotó: kavosz.hu)

Szeptembertől két új konstrukcióval bővül az újraindítási program. A többi hitelhez hasonlóan a Széchenyi Lízingkonstrukcióhoz is kiemelt állami támogatás jár, ezért a termék fix nettó 0,5 százalékos kamattal lesz elérhető.

A Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel célja pedig az, hogy a 2021–2027-es uniós programokhoz, pályázatokhoz szükséges önrész a vállalkozások rendelkezésére álljon.

Krisán László emlékeztetett, nincs olyan eszköz, amellyel önmagában kezelhető a válság. A krízisre a TTHPG, azaz a tőke, a támogatások, a hitelek, a pályázatok és a garanciák ötösének ötvözete adhat választ.