Az április elsején kihelyezett „Prizma” (közkeletű nevén „BLM-szobor”) felháborodást keltett a közösségi médiában azzal, hogy szivárvány színe és politikai jelentéstartalma nem feltétlen tetszett a legtöbb embernek. Később pedig ismeretlenek le is döntötték a kis szobrot, amit azóta helyreállítottak.
A „BLM-szobor” után most 3 másik public art pályamű került ki a közterekre, amelyek két hétig lesznek megtekinthetőek.
Az első: A Nemmivoltunk Crew csapatának a „Csak lesek” című, vadászlesre emlékeztető installációja a Ferenc téren;

(Forrás: Facebook)

A második a „Körforgó történet” a Scallabouche Theatre-tól a Markusovszky téren (a járókelőkkel egy különleges székben készített videóinterjúkra építő projekt), amelyről egy rövid videót itt láthattok:

 

Holnap elindul🤩

Történetek a parkban.
Légy részese Te is az alkotásnak!

⚡ Gyere és foglalj helyet egy különleges…

Posted by Scallabouche Theatre on Tuesday, April 20, 2021

A harmadik alkotás pedig a „Forog az idő” a MOME médiadesign szakos hallgatóiból és oktatóiból álló Időkapszula csoporttól. Ez utóbbi egy interaktív puzzle, a József Attila-lakótelepen, a Nagyjátszó mellett található meg, és a lakótelep múltját, jelenét és jövőjét rajzolja ki:

(Forrá: Facebook)

A három alkotás április 21-étől május 4-éig várja az érdeklődőket. A további két nyertes mű május 11-én kerül majd az utcára.