RETRO RÁDIÓ

Támadás egy budapesti pizzériánál, agyonverték az egyik vendéget





A Fővárosi Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 54 éves férfi ellen, aki egy budapesti pizzériában belekötött egy másik vendégbe, majd az előle menekülni próbáló férfi után ment, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett később a kórházban meghalt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.09.22.
gyilkosság

A Fővárosi Főügyészség szerdai közleménye szerint 2019. október 11-én mindkét férfi a pizzériában tartózkodott, ahol mindketten törzsvendégek voltak.

A késő esti órákban - már ittasan - a vádlott belekötött a sértettbe, folyamatosan provokálta a férfit, aki próbált a konfliktus elől kitérni. A vádlott azonban nem hagyott fel a kötekedéssel, ami tettlegességig fajult: rátámadt a sértettre, ököllel ütlegelni kezdte a fejét és a testét.

Az étterem egyik alkalmazottja és az egyik vendég a sértett segítségére sietett, a vádlottat lefogták, és visszatartották, ezzel lehetőséget adva a sértettnek, hogy a hátsó ajtón át elmeneküljön. Amikor azonban elengedték a dühöngő férfit, az a sértett után ment, majd a pizzéria előtt újra rátámadt, és testszerte ütlegelte, rugdosta őt.

A bántalmazásnak ismét a pizzéria egyik alkalmazottja és az egyik vendég vetett véget, akik a vádlottat lefogták és visszatartották - írta az ügyészség.

A vádlott ezután a földön fekvő, eszméletlen, magatehetetlen sértettet hátrahagyva, megpróbálta elhagyni a helyszínt, a pizzériából azonban addigra már többen a sértett segítségére siettek, megakadályozták, hogy a vádlott elmeneküljön, a sértetthez pedig mentőt hívtak.

A bántalmazás miatt a sértett tartósan eszméletlen állapotba került, majd hetekkel később a kórházban meghalt

A Fővárosi Főügyészség az 54 éves férfival szemben emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban - áll az ügyészségi közleményben.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás