Egy szülő számára hatalmas mérföldkő, amikor kisbabája kimondja az első szavát, majd pedig beszélni kezd. Az Írországi Wicklowban élő házaspár azonban biztosan sosem fogja elfelejti azt a pillanatot, amikor kisfiúk először megszólalt.

A 16 hónapos kisgyermek ugyanis olyan mély, szinte már démoni hangon mondta, hogy: „mama”. Az esetről a teljesen ledöbbent szülők egy videót is készítettek, hogy másoknak is bemutathassák kisfiuk nem mindennapi pillanatát. A rövidke videón azt látszik, hogy az apuka, Maiken Woll Eide arra próbálja rávenni kisfiát, Aiden Jamest, hogy azt mondja mama, aztán nevetésben tör ki a hangját halva. Az édesanya, Eide a Daily Mailnek elmondta, hogy a kis AJ mostanában nagyon koncentrál a gügyögésre, többek között megtanulta, hogyan kell kimondani, hogy „papa”. Ez a mérföldkőnek számító pillanat azonban nem egészen olyan volt, mint amilyennek ő és férje elképzelték.