Hajnalban az eddigi második legnagyobb vakcinaászállítmány indult el Moszkvából – erről Szijjártó Péter számolt be Facebook-oldalán. A külgazdasági és külügyminiszter egy videót is feltöltött, amelyben jól látszik, hogyan utazik hazánkba a 280 ezer adag koronavírus elleni orosz vakcina.

„Sajnos itt van velünk a világjárvány harmadik hulláma, ezért Közép-Európában több ország is arra kényszerült, hogy tovább szigorítsa a korlátozó intézkedéseket. (…) Ma Ljubjanában összejövünk, közép-európai külügyminiszterek, a szlovák, a szlovén, a cseh és az osztrák kollégával, hogy koordináljuk a lépéseinket. Tudjuk, hogy fontos a koordináció, de az igazi megoldást kizárólag a vakcina jelenti, ezért jó hír, hogy hajnalban megindult két telerakott kamion Moszkva mellől. 48 óra kell nekik a megérkezésig. Ez azt jelenti, hogy egy kínai szállítmányt leszámítva soha ekkora mennyiségű oltóanyag egyszerre még nem érkezett Magyarországra, hiszen a brüsszeli beszerzésből 104 ezer volt az eddigi legnagyobb mennyiség, most pedig 280 ezer adag érkezik Oroszországból. Ez is felhasználható lesz, fel tudjuk gyorsítani az oltást, előbb el tudjuk érni az átoltottsági szintet, amit a szakemberek megkövetelnek. Biztonságban leszünk, és biztonságosan tudjuk újraindítani az országot” – jelentette ki Szijjártó.

Jelenleg öt vakcinával oltanak

Immár öt vakcinával oltanak Magyarországon. A Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Szputnyik mellett megkezdődött az oltás a kínai Sinopharm-vakcinával is. Az eddig hazánkba érkezett 275 ezer ember oltáshoz elég oltóanyagot a háziorvosok kapják, akik a következő napokban átlagosan 50–55 fő regisztrált idős oltását tudják vele elvégezni.